OS - Szél Bernadett független országgyűlési képviselő közleménye

Az LMP képviselői Strasbourghoz fordulnak - Az LMP három parlamenti képviselője az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, mivel az Országgyűlés elnöke büntetéssel akarja kordában tartani véleménynyilvánítási szabadságukat. Kövér László a földforgalmi törvény zárószavazásán történtek miatt sújtotta pénzbüntetéssel a képviselőket.

lmpA képviselők egy molinó kifeszítésével és megafon használatával fejezték ki ellenvéleményüket a földtörvénnyel kapcsolatban, ezért a házelnök tiszteletdíjuk egyharmadának megvonását kezdeményezte.

Számos demokratikus parlamentben közmegbecsülés mellett alkalmazzák a fegyelmi jog intézményét. Ahhoz azonban, hogy a kiszabott bírságok ne a választott képviselők politikai tevékenységének önkényes korlátozását szolgálják, jogalkotói mértékletességre és Kövér László személyes bölcsességére is szükség lenne.

Sajnos azonban az ízlés szerint értelmezhető gumiszabályok alapján, a házelnök az Országgyűlés méltóságára hivatkozva a neki nem tetsző módon megfogalmazott véleményeket ugyanúgy, néha pedig még szigorúbban bünteti, mint a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásokat.

Az LMP szerint a magyar parlamentarizmus hagyományainak éppen azzal tartozunk, hogy bebizonyítsuk: egy XXI. századi európai parlamentben a képviselői véleménynyilvánítás önkényes korlátozásának nincs helye.

Szél Bernadett
az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő

Lengyel Szilvia
az LMP országgyűlési képviselője

Osztolykán Ágnes
az LMP országgyűlési képviselője

Kiadó: Szél Bernadett független országgyűlési képviselő

Forrás:MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com