Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek az elítélt szegedi alpolgármesterrel szemben

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek a Fidesz és KDNP szegedi önkormányzati képviselői az első fokon hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi alpolgármesterrel, Solymos Lászlóval (MSZP) szemben - közölte a KDNP helyi elnöke és szegedi közgyűlési frakcióvezetője csütörtökön az MTI-vel.Haág Zalán sajtótájékoztatója előtt felidézte, a Gyulai Járásbíróság két héttel ezelőtt elsőfokú ítéletében felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Botka László szocialista polgármester három bizalmasát és közvetlen munkatársát: Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, Solymos Lászlót, a polgármester általános helyettesét, valamint kabinetfőnökét.

    
A város három vezetője méltatlanná vált közfeladatai ellátására és Szeged képviseletére - szögezte le Haág Zalán. Közölte: az ítélethozatal napján a Fidesz-KDNP arra kérte Botka Lászlót, hogy mentse fel a munkavégzés alól elítélt bizalmasait. A polgármester ezt nem tette meg, ezért a Fidesz-KDNP rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, az ülésen azonban Botka László és a baloldali képviselők "gyáva módon" nem jelentek meg, határozatképtelenné téve azt - tette hozzá a politikus.
  

A Fidesz és a KDNP megrendelésére időközben közvélemény-kutatás készült; a válaszadók 83 százaléka szerint nem vezethetik olyanok Szegedet, akiket hivatali munkájukkal összefüggésben börtönbüntetésre ítélt a bíróság - emlékeztetett Haág Zalán. Mivel Botka László továbbra sem hajlandó elítélt munkatársai felmentésére, a Fidesz és KDNP képviselői összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek Solymos László ellen. A helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint ugyanis "az önkormányzati képviselő (...) nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja" - mondta a frakcióvezető.
    

Az indítványt a közgyűlés illetékes jogi bizottsága tárgyalja meg, majd a képviselő-testület várhatóan novemberi ülésén dönthet az ügyben - tudatta Haág Zalán. A Gyulai Járásbíróság október 2-án a Szegedi Közlekedési Kft. két korábbi vezetőjét, valamint a cég korábbi parkolási üzletág-vezetőjét társtettesként, Szeged címzetes főjegyzőjét, egyik alpolgármesterét és a polgármesteri kabinet vezetőjét felbujtóként jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek. A vádlottakat a bíróság hat és tíz hónap közötti, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta.
   

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre képviselő-testületi felhatalmazásuk vagy egyéb jogszabályi alapjuk lett volna. Olyanok is kaptak ingyenes parkolóbérletet, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.
    

Az ügyészség súlyosbítás érdekében jelentett be fellebbezést. A vádlottak nem vettek részt a tárgyaláson, védőik bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com