Összefogás a drogmentes Magyarországért

our-drug-culture2013. február 14-én tartotta az Együtt egy Drogmentes Magyarországért mozgalom a 9. országos konferenciáját, a drogmentesség jegyében.


A konferencia címe: „Haladó drogprevenciós megoldások a XXI. században az összefogás jegyében” volt, ami előrevetítette a konferencia témáját, és célját.


A rendezvény szervezőinek célja, hogy az iskolák tanárai, az ifjúsági, más szervezetek munkatársai, és mindazok akik tudnak tenni a hatékony drogmegelőzésért, ismerjék és használják egymás tapasztalatát, tudását.


Ezt a tudást képviselték az előadók, illetve témáik.

A konferencián felszólalt Dr. Bakanek György a MOB orvosi bizottságának tagja, Szomor Katalin kábítószer szakértő, Dohovics Réka mentálhigiénés szakember, Dr. Hermon Mihranian addiktológus- belgyógyász, és Lázár Csaba a Narconon Magyarország Alapítványtól.


Az előadók bemutatták saját szakterületük tudásanyagát, így szó esett többek között a designer drogokról, a drogpolitika kérdéseiről, a működőképes megoldásokról, valamint a cél nélküli nevelésről is, mint a kábítószerhez nyúlás egyik okáról.


A Drogmentes Magyarországért mozgalom a Drogmentes Világért Alapítvány magyarországi partnere. Ez az alapítvány több évtizedes múlttal rendelkezik a hatékony drogmegelőzés területén.

Mindezeket a tapasztalatokat felhasználják akkor, amikor szórólapjaikat, ismertetőiket, oktatói csomagjaikat állítják össze. A már bizonyított anyagok a Drogmentes Magyarországért mozgalom rendelkezésére áll, akik – többek között – ezzel kívánnak hozzájárulni a hazai szervezetekkel közös munkához. A konferencia mind a 70 résztvevője kapott abból a csomagból, ami ismertetőket és felvilágosító filmeket tartalmaz DVD formában. Továbbá mind részesültek Az igazság a drogokról füzetekből, valamint szétosztásra kerültek más oktató anyagok is.


A délutánba nyúló összejövetel jó alapja lehet annak a közös munkának, amit el kell végeznünk azért, hogy egy drogmentes Magyarországot hozzunk létre. Egy olyan országot amelynek társadalmát nem mételyezi többé a drogok okozta függőség.


„A drogok megfosztanak azoktól az érzésektől és örömöktől, amelyek az élet egyetlen értelmét adják!” – mondta L. Ron Hubbard humanitárius.


Forrás: http://www.royalmagazin.hu/eletmod/eletmod-medicina/17094-osszefogas-a-drogmentes-magyarorszagert


Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com