Ősszel birtokba vehetik új óvodájukat a mezővári gyerekek

A tervek szerint ősszel nyolcvan gyermek birtokba veheti a kárpátaljai Vári, más néven Mezővári (ukránul Vari) új óvodáját, az építkezés az ütemterveknek megfelelően halad - tájékoztatta a beruházásért gyűjtést indító hódmezővásárhelyi önkormányzat kedden az MTI-t.Az alföldi város közgyűlése 2015 tavaszán döntött arról, hogy óvoda építését kezdeményezi a 3400 lakosú kárpátaljai községben, és a beruházás érdekében adománygyűjtést indít. Több százan csatlakoztak, magánszemélyek, olvasókörök, civil szervezetek, vállalkozások, környékbeli települések eddig 42 millió forintot ajánlottak föl. Hódmezővásárhelyi cégek pedig vállalták, hogy például építőanyaggal, szaniterrel vagy munkával segítenek.

A kezdeményezéshez a magyar kormány is csatlakozott, 50 millió forinttal segítette a beruházást. Már elkészült az alapozás, állnak az épület falai, helyükre kerültek a külső és belső nyílászárók, a víz- és elektromos vezetékek. Most a padlófűtés szerelése, a tetőfedés és a külső hőszigetelés folyik, ezt a hidegburkolás és a festés követi, amelyek egy részét vásárhelyi vállalkozók végzik el felajánlásként.


Az új épületben négy csoportban nyolcvan gyerek kezdheti el az évet szeptemberben. A tetőtér beépítésével pedig százra növelhető az intézmény befogadóképessége. A korszerű épület lehetővé teszi, hogy az intézmény télen is fogadja a gyerekeket, a régi épületet ugyanis a hidegben nem lehetett felfűteni.


Az önkormányzat közleménye szerint Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke az építkezés keddi bejárásán úgy fogalmazott: az új óvoda komoly megtartó erőt jelent a helyi magyar közösségnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com