Öt perc türelmet kért a pofátlan ételszállító autós, aki elállta a mentőkijáratot

Egy ételszállító vállalkozó a tábla ellenére a mentők kapujába parkolt és az általa szállított ételhordókat is kipakolta az útra. Ez idő alatt teljesen elzárta a kivonuló mentők útját.

A központi állomás két rohamkocsiját az alatt a pár perc alatt nem riasztották, amíg a biztonsági őr rávette a sofőrt, hogy másik helyen parkoljon le. – írják az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán.

A pofátlan autós látta a figyelmeztető táblát, mégsem zavartatta magát, hogy oda parkoljon.



"Öt perc alatt végzek, annyi türelemmel igazán lehetnének még a mentők is" – közölte.

A mentősöknek végül a szemben lévő iskola diákjai segítettek, akik elhordták a dobozokat az útból.

Mint kiderült szerencsére épp időben történt, mert szinte azonnal gyermekgázoláshoz riasztották a mentőket.

Forrás: propeller.hu, blikk.hu

Hozzászólások

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com