Öt százalék alatt a Diákhitel 1 kamata

A szabad felhasználású Diákhitel 1 (D1) kamata 5,75 százalékról 4,9 százalékra, a Diákhitel 2 (D2) kamata pedig 7 százalékról 6,15 százalékra csökken a 2015. július 1. és december 31. közötti időszakban - jelentették be a Diákhitel Központ Zrt. (DK) vezetői, Bugár Csaba vezérigazgató és Lovas Attila üzleti vezérigazgató-helyettes kedden Budapesten sajtótájékoztatón.diakhitelA kötött felhasználású Diákhitel 2 esetében az ügyfeleknek továbbra is fix 2 százalékot kell fizetniük, a különbözetet az állam kamattámogatás formájában átvállalja. A felvehető összegek nem változnak, a D1 esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető, a D2 esetében a felvehető összeg maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

A vezérigazgató hangsúlyozta: a D1 14 éves fennállása óta a legkedvezőbb feltételekkel vehető igénybe, ami a következetes finanszírozási politikának valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető. Az utolsó 1-1,5 évben a D1 valamennyi kamateleme mérséklődött, a legjelentősebb mértékben a forrásköltség, amely az előző félévi 3,34-ről 2,84 százalékra csökkent, míg a kockázati prémium 1,42-ről 1,10 százalékra, a működési prémium pedig 0,99-ről 0,96 százalékra.

A D2 esetében ugyancsak a kamat valamennyi eleme csökkent az előző félévhez képest: a forrásköltség 3,34-ről 2,84 százalékra, a kockázati prémium 1,28-ról 1,16 százalékra, a működési költség pedig 2,38-ról 2,15 százalékra.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bugár Csaba kiemelte: abban, hogy az elmúlt öt évben a diákhitel kamata folyamatosan csökkenhetett, nagy szerepe van annak, hogy a társaság finanszírozása hosszú évekre megoldott.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoporthoz tartozó DK a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be nyilvános kötvénykibocsátás révén állami kezességvállalás mellett. Emellett 2005 óta együttműködik az Európai Beruházási Bankkal (EIB), amelytől eddig 120 milliárd forintnyi hitelt vett fel, s annak közel felét már visszafizette. Az MFB 60 milliárd forinttal vesz részt a társaság finanszírozásában. A DK rövid lejáratú készenléti hiteleket is igénybe vesz kereskedelmi bankoktól.

A DK-nak 2014 végén 238 milliárd forint hitelállománya volt állami kezességvállalás mellett, ezt az általa folyósított hitelek 293,4 milliárdos állományával összevetve a társaság külső kitettsége 81 százalék. Bugár Csaba megjegyezte, egy évvel korábban ez még 91 százalék volt, az arány a hallgatói hitelek visszafizetésének köszönhetően csökkent. Hangsúlyozta: a DK 2011 óta önfinanszírozó, az ügyfelek a kezdetektől számítva 1,74-szer többet fizettek vissza az előírt kötelezettségnél, így a kamatot, működési költséget is fedezni tudják a törlesztésekből.

Lovas Attila elmondta, a társaság 2014-ben 6368 új D1 szerződést kötött, az új hitelfelvevőknek folyósított összeg 12,245 milliárd forint volt. A D2 esetében 5245 új hitelfelvevőnek 4,543 milliárd forintot folyósított a DK. A D1 kamattámogatása 574 millió, a D2-é 323 millió forint volt tavaly.

A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a hallgatók fizetési fegyelme nagyon jó. Akik egy évig nem fizetnek, azoknak a szerződését fel kell mondani és átadni beszedésre az adóhatóságnak. Tavaly a törlesztésre kötelezett ügyfelek számához képest csupán 2,8 százalék volt azok aránya, akiknek a hátraléka elérte a kritikus határt, és mindössze 2,7 százalék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) átadott ügyek aránya. Megjegyezte: lehetőség van arra, hogy a hallgatók fizetéskönnyítési megállapodást kössenek, ez esetben maximum 10 év alatt egyenlő részletekben fizethetik meg a hátralékot.

A társaság vezetői kiemelték még, hogy folyamatosan emelkedik a tanulmányi rendszerekből érkező igénylések száma, a 2014/2015 második félévében a D1 igénylések 35 százaléka és a D2 igénylések 38 százaléka onnan érkezett. Az elektronikus alkalmazások népszerűek, a Diákhitel Direkt mobil alkalmazást már több mint tízezer hallgató töltötte le, a bankkártyás törlesztést a D1 esetében mintegy 38 ezren, a D2 esetében több mint 1600-an választották.

Hantosi Bálint tanácsadó a TNS Hoffman által végzett, a fiatalok jövőképét, a diploma értékét vizsgáló kutatás eredményeit ismertetve elmondta: a középiskolások gyakorlatilag nem rendelkeznek pénzügyi ismeretekkel, zsebpénzből élnek, a szülők nem vonják be őket a pénzügyi döntésekbe.

Az egyetemisták, főiskolások még elvárják a szülői támogatást, de már anyagi függetlenségre vágynak. A pénzügyi ismeretekre az alkalmi munkavégzés és az első bankszámlanyitás kedvezően hat. A gimnazisták és az egyetemisták egyaránt fontosnak tartják a diplomát, de annak sikerhez hozzáadott értékét az egyetemisták nagyobbnak érzik.

A diploma megszerzése a szegények, mélyszegények számára mobilitási csatornát nyit, a középosztálynak karrierlehetőséget jelent. A kutatás szerint szinte minden egyetemista és a középiskolások túlnyomó többsége is ismeri a diákhitelt, a D1 és a D2 közötti különbséget azonban már kevésbé.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com