Ötéves csúcson a magyarok száma Horvátországban

Az idén az első kilenc hónapban már több magyar vendéget regisztráltak Horvátországban, mint tavaly egész évben, így a magyar turisztikai adatok a 2008-as szinthez közelítenek.

tdm_horvatorszagMarin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője az MTI-nek szerdán elmondta: az idén eddig csaknem 341 ezer magyar utazott Horvátországba, ahol 1 millió 900 ezret meghaladó vendégéjszakát töltöttek.
Ezek az adatok éves összevetésben már kilenc hónap alatt ötéves csúcsot jelentenek, miután 2008-ban 370 ezer magyar turista az ideinél mindössze 20 ezerrel több vendégéjszakát töltött az adriai államban.

A turisztikai szakember hozzátette: a nyári hónapokhoz hasonlóan szeptemberben is a legjelentősebb küldő államok átlagát meghaladóan növekedett a magyarok utazási kedve Horvátországot illetően. A múlt hónapban 32 ezer 600 vendég összesen 183 ezer 200 éjszakát pihent az országban, ez fél százalékkal több turistát és csaknem 7 százalékkal hosszabb eltöltött időt jelent a tavalyi adatokhoz képest.

Az adriai országban szeptemberben csaknem egy százalékkal több, 1 millió 347 ezer turista fordult meg, és valamivel kisebb mértékben, 8 millió 139 ezerre bővült a vendégéjszakák száma. Az első kilenc hónap alatt majdnem 6 százalékkal 10 millió 526 ezerre nőtt a vendégszám, miközben 4 százalékos emelkedéssel 63 millió 396 ezer vendégéjszakát regisztráltak.

Némileg átrendeződött a legjelentősebb küldő országok listája, amelyen Magyarország változatlanul a 10. helyen áll. A komoly növekedésnek köszönhetően előrébb került a sorban Lengyelország és Nagy-Britannia, de lemaradt Hollandia. Az élen továbbra is Németország, Szlovénia és Ausztria áll.

Marin Skenderovic elmondta azt is: a magyar turisztikai adatok az év végéig még tovább javulhatnak. A már eddig regisztrált 341 ezer vendég száma még várhatóan több mint 10 ezerrel lesz több, az 1 millió 913 ezer vendégéjszaka pedig legalább 30 ezerrel emelkedhet.

A legjobb eredményt a magyarok 2005-ben érték el, akkor 453 ezer turista 2 millió 400 ezer éjszakát töltött Horvátországban.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com