Ötmillió forint gyorssegéllyel támogatja a Katolikus Karitász a vihar sújtotta településeket

Ötmillió forint gyorssegéllyel támogatja a Katolikus Karitász az ország nyugati felének azon településeit, ahol az elmúlt napok viharai a legnagyobb pusztítást okozták.A Katolikus Karitász MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász folyamatosan igyekszik teljesíteni a bajba jutott településekről érkező veszélyhelyzeti kéréseket, a segélyszervezet országos központja pedig ötmillió forint gyorssegéllyel támogatja a munkálatokat.
    

Azt írták: Écsy Gábor, a Karitász országos igazgatója felvette a kapcsolatot a katasztrófa sújtotta régió Karitász-képviselőivel és a helyi egyházi vezetőkkel, hogy felajánlja a központ gyors segítségét, és hogy a további együttműködésről egyeztessenek. A közleményben idézték Écsy Gábort, aki elmondta, "a katasztrófa azokat érintette a legsúlyosabban, akik szociálisan eleve nehéz helyzetben vannak, vagy nem rendelkeznek biztosítással. A gyorssegély az ő lakhatási körülményeik javítását is fogja szolgálni."
    

Kiss István, a szombathelyi karitász igazgatójának idézett beszámolója szerint felvették a kapcsolatot a katasztrófa sújtotta községek - Narda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes, Pornóapáti, Szentpéterfa - polgármestereivel, lelkipásztorával, azonnali segítséget vittek a fertőtlenítés megkezdéséhez és felajánlották infrastruktúrájukat a további kárenyhítésben.
    

A bajba jutottak támogatásához bárki hozzájárulhat a karitasz.hu oldalon online adományozás formájában vagy a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász mellett működő alapítvány bankszámlaszámára (11747006-20120894-00000000) utalással, illetve a 1356-os központi adományvonal hívásával, hívásonként 500 Ft-tal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com