Ötvenezer forintos öregkori támogatást kaphatnak a gyermeküket otthon ápolók

A parlament honlapján olvasható, az egyes családtámogatási tárgyú, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat szerint a tartós ápolást végzők időskori támogatását az kaphatja meg, aki gyermekét - ideértve a már nagykorú gyermeket is - az öregségi nyugdíjra való jogosultságot megelőzően legalább 20 évig saját háztartásában gondozta és ezért ápolási díjat kapott, valamint az ellátás formája legalább egy évig emelt összegű vagy kiemelt ápolási díj volt.

Ha a szülő a gyermekét 20 évig otthon gondozta, de ezalatt nem csupán ápolási díjban, hanem a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után folyósított családtámogatási ellátásban (gyermekgondozási segélyben) részesült, a gyes idejét - legfeljebb 10 éves időtartamban - hozzá lehet számítani a 20 éves gondozási időszakhoz.



Az új ellátási forma bevezetését azzal indokolják, hogy a gyermeküket ápoló hozzátartozók komoly terhet vesznek le az állami intézményrendszerről, mivel azonban keresőtevékenységet nem - vagy csak korlátozott mértékben - tudnak végezni, a számukra megállapítható nyugdíj mértéke alacsonyabb lehet. A törvényjavaslat értelmében a tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó rendelkezések 2018. január 1-jétől lehetnek hatályosak.

A támogatás a jogosultság kezdetétől, de legkorábban a kérelem benyújtását megelőző hatodik hónap első napjától állapítható meg és adómentes bevételnek számít. Nem minősül nyugellátásnak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com