Ötvenmilliós rézrablás miatt vádat emeltek több ember ellen

Vádat emeltek négy férfi ellen, aki a vádhatóság szerint 2011-ben 23,5 tonna rézhulladékot zsákmányolt, amely a vontatóval és a pótkocsival együtt akkor 52 millió forintot ért - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.Ibolya Tibor közölte: a Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlottak közül egy 57 éves férfi kamionsofőrként dolgozott az ügyben érintett XIV. kerületi cégnél. 2011 áprilisában elhatározta, hogy megszerzi a már hosszabb ideje a telephelyen álló, rézhulladékkal megpakolt kamiont és a rakományát.
    

A rablás végrehajtásával megbízta egy - külön eljárásban az ügy miatt korábban már jogerősen elítélt - kamionsofőr ismerősét.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elmondta neki, pontosan hol található a telephely, azon belül a kamion és a jármű kulcsa, valamint azt is, hogy mikor van szolgálatban az a biztonsági őr, akitől - életkora miatt - a legkisebb ellenállás várható. A rablással megbízott kamionsofőr a bűncselekmény végrehajtásába bevonta két régi ismerősét, egy 45 és egy 49 éves férfit - áll a közleményben.
    

Az 57 éves férfi eközben felvette a kapcsolatot egy 48 éves ismerősével, aki - a bűncselekményről tudva - egy tanyán szerzett helyet a rézhulladék tárolására. A három maszkos férfi 2011. április 27-én éjjel behatolt a XIV. kerületi telephelyre. Ketten átmásztak a kerítésen, és ártalmatlanították az őrkutyákat, majd berúgták a portásfülke ajtaját és a kapunyitóval beengedték harmadik társukat.


Ezután földre teperték a biztonsági őrt, székhez kötözték, és vascsővel fenyegetve megszerezték tőle a kamion indítókulcsát. Mivel nem tudták a járművet beindítani, egy másik vontatóból kiszerelték az akkumulátort és azt tették a lemerült helyére. Ezután a vontatóval és rakományával - mintegy 23,5 tonna rézhulladékkal - elhagyták a telepet. A biztonsági őr könnyebben megsérült.
    

Később vontatót cseréltek - a járművet a réz tárolásáról is gondoskodó 48 éves férfi bocsátotta a rendelkezésükre -, és a tanyára hajtottak. Néhány nappal később a szállítmányt egy IV. kerületi MÉH-telepre vitték, ahol egy még ismeretlen személy a rézhulladékért 20 millió forintot fizetett nekik. A réz elkövetéskori értéke 40 millió, a vontatóé és a pótkocsié pedig 12 millió forint volt.
    

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat három férfi ellen. A negyedik, a pótkocsi és rézhulladék elrejtésében, majd eladásában közreműködő társuk ellen pénzmosás a vád. A vádhatóság fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabását, pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is indítványozott - ismertette a főügyész.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com