OVF: a hétvégén érkező csapadék "betározása" a fő feladat a Tisza-tavon

Az előrejelzések szerint a Tisza vízgyűjtőjére is érkezik csapadék a hétvégén; a szakemberek célja az érkező mennyiség visszatartása, "betározása" lesz - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.Ha leesik az előre jelzett mennyiségű eső a hétvégén, akkor az aszályhelyzet nagyon rövid és átmeneti enyhülése várható - írták. A legfrissebb előrejelzés szerint területi átlagban 10-15 milliméter csapadék érkezésére lehet számítani, ami átmenetileg sokfelé enyhítheti a súlyos aszályhelyzetet. Vasárnaptól kevesebb csapadékra lehet számítani, a jövő hét elejétől ismét határozott melegedés veszi kezdetét - írták.
    

Jelenleg a teljes Tiszántúl, a Duna-Tisza köze, illetve a Dunántúl keleti része rendkívüli aszállyal sújtott területnek számít. Az előre jelzett eső hatására az ország északkeleti, középső részében továbbra is marad a rendkívüli aszály.

A Tisza alsó szakaszán, a Körösök területén, az ország északkeleti részén, illetve a Dunántúlon közepes, illetve erős aszály várható a hétvégén - közölte a vízügy.
    

Közölték azt is, hogy az aszályhelyzet, a tavak, folyók rendkívül alacsony vízállása, valamint a megnövekedett öntözési igények száma miatt folytatja munkáját a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, hogy országosan összehangolja a vízhiánnyal összefüggésben végzett tevékenységet. Hozzátették, hogy jelenleg a tizenkét vízügyi igazgatóságból tizenegy területén van vízhiány elleni védekezési készültségi fokozat érvényben. Jelenleg nyolc vízhiánykezelő körzetben elsőfokú, nyolcban másodfokú, huszonkettőben harmadfokú készültség van.
    

Jelezték, hogy ismét születtek negatív vízállási rekordok: a Tisza szolnoki szelvényében a valaha mért legalacsonyabb vízállásnál egy centiméterrel alacsonyabb szintet (-285 centiméter) mérték  csütörtökön. Szintén megdőlt a negatív rekord a Sebes-Körösön és a Hármas-Körösön. A Tisza rendkívül alacsony vízhozama kihat a Kiskörei tározó (Tisza-tó) működésére. Jelenleg az ott visszatartott vizet a beérkezőnél nagyobb öntözési vízigények kielégítésére használják fel, ezért a tározó szintje még csökken. A hétvégi csapadék hatására ez a helyzet várhatóan megfordul, és lehetőséget teremt a többlet vízkészlet visszatartására.
    

A Kisköre alá telepített ideiglenes úszó szivattyúállomás segítségével a mezőgazdaság úgy kaphat öntözővizet, hogy a lakossági vízellátás fenntartása is biztosított. A szivattyúállomás egyelőre készenlétben van, mert a Tisza vízállása nem süllyedt a vízkivétel szempontjából kritikus szint alá. Hangsúlyozták, hogy a rendkívüli aszályhelyzetben az ivóvíz biztosítása továbbra is elsőbbséget élvez a mezőgazdasági és az ipari vízigényekkel szemben.
    

A Duna vízszintje a Kvassay-zsilipnél a Ráckevei-Soroksári-Duna-ág alatt van, azonban reményeik szerint a következő néhány napban a vízgyűjtőn lehulló csapadékok hatására a vízállás az RSD szintje fölé emelkedik, ezért várhatóan megkezdődhet a Kvassay-zsilipen a gravitációs vízpótlás. A Balaton csütörtöki átlagvízállása 84 centiméter volt. A következő egyhetes időszakban - a vízforgalmat befolyásoló vízháztartási tényezők következtében - folytatódik a tó vízállásának lassú csökkenése.
    

A Balaton víztömegét rendszeresen és részletesen vizsgálják az algák, az oldott oxigén és számos ezeket befolyásoló tényező szempontjából. Jelen pillanatban nem áll fenn vízminőségi probléma  - írták. A Velencei-tó vízállása péntek reggel Agárdnál 64 centiméter volt, ami az eddigi minimumnál csak egy centiméterrel magasabb. Csütörtökön a déli órákban pár óráig beállt a 63 centiméteres negatív rekord, amely a hiteles mérések kezdete (1939) óta a legalacsonyabb érték - emelték ki.
    

A Balatonhoz hasonlóan, a jövő hétre várható meleg, napos és csapadékszegény időjárás miatt, ott is folytatódik a vízszintcsökkenés. Az alacsony vízállás miatt folyamatosan és kiemelten figyelik a Velencei-tó vízminőségét, hiszen ebben a helyzetben az oxigénellátás itt is rendkívül fontos; az egyre sekélyebb víz összességében egyre kevesebb oxigént tartalmaz, ami kevesebb oxigénfogyasztó vízi élőlényt (például halat) tud eltartani.
    

A szakemberek szerint jelen pillanatban a helyzet jó, de elővigyázatosságból a tó több pontján levegőztető, vízforgató berendezéseket telepítettek, és azokat hajnali 4 órától délelőtt 10 óráig terjedő időszakban minden nap üzemeltetik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

http://ujhazak.com