OVF: az árhullám levonulása után a vízügy az áradás utáni munkára koncentrál

Az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyja az országot, a vízügyesekre azonban további feladatok várnak: tart az ideiglenesen kiépített gátak, magasítások mérése és az adatok rögzítése a későbbiekre, ezeknek a védműveknek a bontása, valamint a helyreállítás előkészítése - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.Keddi közleményükben azt írták, habár nyugatról hétfőn egy hidegfront érte el az Alpok vízgyűjtőit, amely elsősorban a Felső-Dráva vízgyűjtőjére hozott csapadékot, valamint a csütörtökön várható frontból is számítani lehet esőre, a jelenlegi árhullám levonulását ezek a mennyiségek már nem befolyásolják, az elmúlt napokban a Duna bajor és osztrák szakaszán fokozatosan stagnáló vízállások alakultak ki.


Az apadás hatására a Budapest feletti Duna-szakaszon mostanra mindenhol a fokozatok szintje alá csökkent a vízállás, a fővárosban a folyó már nem éri el az alsó rakpartot, napközben pedig várhatóan a legalacsonyabb, elsőfokú készültségi szint alá apad - ismertették. Az OVF közlése szerint Paksnál vasárnap napközben a másodfok szintje fölött, Baján pedig hétfő este a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzött a folyó. Mohácsnál nagyon lassan, a számítások szerint a keddi nap második felében, de akár az éjszakáig elnyúlóan következhet be a tetőzés, a másodfokú árvédelmi készültségi szintet meghaladóan.


Mivel az apadás, illetve az árhullám mind délebbre vonul, a felsőbb Duna-szakaszokra átrendelt több száz vízügyes kolléga hazamehetett a saját igazgatóságához, és indulnak azok is, akik a Közép-Dunán vettek részt a védekezésben - írták. Az árhullám levonultával megkezdődhetett a vízzel nem érintkezett homokzsákok ürítése és elszállítása is, a szennyeződött, vízzel átitatott zsákok bontása azonban csak a másodfokú készültség megszűnése után lehetséges - tették hozzá.


Megjegyezték azt is, hogy ahol lehet, már a víz visszatartására is gondolnak: áradás közben ugyan nincs mód a víz visszatartására, ám a tetőzést követően, amint elindul az apadás, megkezdődhet a vízpótlás azokon a területeken, amelyek a vízügy rendelkezésére állnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com