OVF: Bajánál tetőzik hétfőn a Duna

A déli szakaszon, Bajánál hétfőn tetőzik a Duna, ezt teljes készültséggel várják - közöle az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.Láng István főigazgató azt mondta: a kedd lesz az utolsó nap, amikor a vízszint harmadfokú készültség felett lesz, ezt követően az "élet visszaáll a rendes kerékvágásba". Láng István közölte: Báta, Bár, Dunaszekcső, Madocsa, Baja és Mohács teljes készültséggel várja a tetőzést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Leszólított gyerekek?

Leszólított gyerekek?

Budafokon is terjedni kezdett a hír, mely szerint egy ismeretlen próbált megszólítani diákokat.

Fejérben csípik a körözöttet

Fejérben csípik a körözöttet

Tavaly január óta négy top 50-es és kilenc további, elfogatóparanccsal keresett embert kutattak fel és kaptak el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai szoros együttműködésben a társszervekkel, és egyikük minden közölhető részletet elmondott arról, hogy csinálták.

Ismeri a férfit?

Ismeri a férfit?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Elismerték a bátorságukat

Elismerték a bátorságukat

Dr. Pintér Sándor belügyminiszter Bátorságért Érdemjelet adományozott Zsoldos Máté főtörzsőrmesternek, Kaszásdűlő körzeti megbízottjának és Pintér Virág őrmesternek, a III. Kerületi Rendőrkapitányság járőrének.

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Nyomozó elé kanyarodott a bukósisakos szatír

Alig egy nap alatt sikerült azonosítani és elfogni azt a férfit, aki három idősebb nőt szexuálisan inzultált Miskolcon.

Nem igaz!

Nem igaz!

Ne hagyja, hogy félrevezessék a közösségi oldalakon terjengő valótlan hírek!

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

„Nem fogunk lebukni!” Dehogynem

Lakatlan házba tört be két férfi Békésen.

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Összehangolt DELTA-akció Szikszón és Aszalón

Az encsi rendőrök több helyszínen tartottak kutatást, aminek eredményeként két dílert fogtak el és vettek őrizetbe.

Családi vita Abonyban

Családi vita Abonyban

Egy konyhakéssel életveszélyesen megsebesítette 18 éves fiát egy nő.

Percek alatt kinyomozta

Percek alatt kinyomozta

Február 20-án este egy szolnoki férfi úgy gondolta, eldobja az életét.

http://ujhazak.com