OVF: rendkívül alacsony a Duna vízszintje

Az utóbbi időszak csapadékszegény időjárása következtében rendkívül alacsony vízállás alakult ki a Duna magyarországi szakaszán, de ez lehetővé tette, hogy a szokásosnál is precízebben mérjék meg a vízhozamot, illetve a vízszintet az egyes ellenőrzőpontokon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.Azt írták, hogy az alacsony vízszint miatt már 38 napja szivattyúval kell pótolni a vizet a ráckevei (soroksári) Duna-ágba az élővilág védelméért és a vízminőség megőrzéséért. Tájékoztatásuk szerint Budapesten kedden reggel mindössze 87 centiméter volt a folyó vízszintje. Ilyen kis értékek átlagosan csak kétévenként fordulnak elő.
   

Ez a helyzet viszont "ritka lehetőséget kínált a vízügy szakembereinek egy speciális felméréssorozatra". Mivel a következő napok esőzései miatt vízszintemelkedés várható, a méréseket az elmúlt hétvégén végezték el az OVF koordinációjával a győri, a budapesti és a bajai vízügyi igazgatóság szakemberei - ismertették. A vizsgálatok során a Duna több száz kilométeres hazai szakaszán a meghatározó helyszíneken pontosíthatták a mederben lévő víz mennyiségének, illetve magasságának adatait - írta az OVF, hangsúlyozva: az úgynevezett kisvízszintrögzítés friss adataival a folyó hazai szakaszán biztonságosabbá válik a hajózás és pontosabbá a hidrológiai előrejelzés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com