OVF-szóvivő: azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért el a víz, lehet bontani, a többit nem

Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért el a víz, lehet bontani, a többit még nem - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.Siklós Gabriella felhívta a figyelmet, hogy azokat a homokzsákokat, amelyek akár csak víz közelében voltak, nem szabad elmozdítani.

A szóvivő közölte, hogy a „2013-asnál kisebb, de nagyon nagy árvíz” lassan Bajára ér.

Siklós Gabriella elmondta, hogy a Duna déli szakaszán a víz nem érte el az állami töltésvonalak tetejét, azokon a településeken kellett ideiglenes védműveket építeni, ahol épületek vannak a hullámtérben. Hangsúlyozta, az árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as, de még mindig figyelni kell a teljes magyarországi szakaszt, hiszen buzgárok, fakadó vizek, csurgások és szivárgások bárhol előfordulhatnak. Hozzátette: a dunai árhullám levonulása lassú lesz.

Egy átlagos nagyságú árhullám 8-9 nap alatt elhagyja Magyarországot, a mostani áradás viszont már 11. napja tart - tette hozzá. Siklós Gabriella nyomatékosan kérte, hogy senki ne menjen az átázott töltésekre, mert az szivárgást idézhet elő. A szóvivő az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy Baján, ahol most 919 centiméteres a vízállás, 923 centiméter körül várják a tetőzést. Holnap Mohácsnál tetőzik a víz, majd az árhullám elhagyja az országot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com