OVF: további szakaszokon rendeltek el árvízi és belvízi készültséget

További szakaszokon rendeltek el árvízi és belvízi készültséget - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.Az Országos Műszaki Irányító Törzs legfrissebb jelentése szerint Magyarországon jelenleg 376 kilométer hosszban van árvízvédelmi készültség. Ebből másodfokú készültség 215 kilométer, elsőfokú készültség pedig 161 kilométer hosszban.

Mint kifejtették: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Kraszna folyó mentén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Hortobágy-Berettyó mentén, Tolna megyében a Sió mentén van másodfokú árvízvédelmi készültség. Szintén Tolna megyében a Sió alsóbb szakaszai mentén, továbbá Békés és Hajdú-Bihar megyében a Sebes-Körös, illetve a Berettyó mentén van érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség.

    

A Balatonból továbbra is eresztik a vizet a Sió csatornán keresztül. Az előrejelzések szerint a most következő 6 napban jelentős csapadék a vízgyűjtő területén nem varható, ezért a tó vízszintjének stagnálása, majd csökkenése várható. A belvíz miatt 61 szakaszon van készültség: öt szakaszon harmadfokú, 38 szakaszon másodfokú, 18 szakaszon elsőfokú a készültség. A belvízzel elöntött területek nagysága több mint 74 ezer hektár, s ebből több mint 38 ezer hektár vetés/szántó. A legnagyobb elöntések Békés és Csongrád megyében vannak.
    

Kiemelték továbbá, hogy az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján a következő hat napban az ország területén nem várható számottevő csapadék. Így a folyamatos belvízi szivattyúzás mellett az elkövetkező napok hőmérséklet emelkedése várhatóan segíti a víz talajba szivárgását. Mindezek nyomán a csapadékmentes időszakokban a napsugárzás és a mérsékelt szél hatásának köszönhetően a belvízi elöntések várhatóan csökkennek - áll a vízügyi jelentésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com