Palkovics: a Debrecen 2030 fejlesztési program sikerre van ítélve

A Debrecen 2030 elnevezésű komplex fejlesztési program sikerre van ítélve - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter pénteken a hajdú-bihari megyeszékhelyen, miután a város polgármesterével és a térség országgyűlési képviselőivel egyeztetett a tervezett beruházásokról.Palkovics László júniusban jelentette be, hogy a kormány - elsőként a nagyvárosok közül - jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen.

    
A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés - ismertette akkor a miniszter, jelezve, hogy az első, 2021 és 2023 közötti projektciklusban mintegy 50 milliárd forint költségvetési támogatást nyújtanak a városi és egyetemi infrastruktúra fejlesztésére.
    

Palkovics László most azt mondta: a teljes projekt sikerre van ítélve, soha nem állt még rendelkezésre annyi forrás, mint amennyit a 2021-től kezdődő európai uniós költségvetési ciklusban fejlesztésre fordíthatnak. A tárcavezető felidézte: amikor a BMW úgy döntött, hogy Debrecenben épít autógyárat, áttekintették, hogy egy nagy technológiai cég megjelenését miként lehet kihasználni a város, a megye és a tágabb régió fejlesztése érdekében. Ennek az eredményeként született meg a Kreatív régió stratégia, amit a Debrecen 2030 programmal együtt valósítanak meg - magyarázta.
    

Hozzátette: Debrecen polgármesterével egyebek mellett áttekintették az út-, vasút- és energetikai infrastrukturális fejlesztésekkel, az oktatással, kultúrával, a környezettel összefüggő kérdéseket, illetve a természettudományi múzeum áthelyezésével, valamint a helyi repülőtér "komoly léptékű" fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket.
    

Az országgyűlési képviselőkkel való egyeztetés során szó volt a Hajdú-Bihart érintő infrastrukturális beruházásokról, a határátkelők fejlesztéséről és áttekintették a MotoGp pálya építésével kapcsolatos tennivalókat - ismertette Palkovics László. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, a kormány által elfogadott Debrecen 2030 program akár egy évszázadra is meghatározhatja a város és a régió fejlődését. Beszámolója szerint a tervezés után több projekt kivitelezése jövőre megkezdődik.
   

Jelezte: péntek reggel egyeztetett a BMW projekt-vezetésével; arról biztosították, hogy a területen belüli munkákkal jól állnak, mint ahogy jó ütemben haladnak a gyárnak is otthont adó északnyugati ipartelephez kötődő infrastrukturális fejlesztések is. Papp László szerint továbbra is nagy az érdeklődés a városi befektetések iránt: jelenleg mintegy hatvan céggel tárgyalnak, amelyek Debrecenben szeretnének fejleszteni, ezért felgyorsítják a déli ipari övezet kialakítását, kapacitásbővítését.
    

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy jövőre megkezdődik a keleti elkerülőút hatástanulmányának elkészítése, folytatódik a 471-es főút építése, és a Civaqua vízgazdálkodási program megvalósítása, tervezése. Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő a Debrecen 2030 program rugalmasságára hívta fel a figyelmet, amely lehetővé teszi újabb beruházások megvalósítását.
    

Ezek sorában említette, hogy a MotoGP-fejlesztéshez kapcsolódóan az M3-M35 autópályák csomópontjában kiépítik a teljes leágazást, ami azt jelenti, hogy Debrecenből Nyíregyháza, illetve Nyíregyházáról Debrecen autópályán is közvetlenül megközelíthető lesz. Kósa Lajos hozzátette: az agrárfelsőoktatás átszervezése kapcsán kezdeményezték a kormánynál állatorvosi kar alapítását a Debreceni Egyetemen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com