Panyi Miklós: januártól indul az egymillió forintos otthontámogatási program a közszférában dolgozók számára

Újabb jó hír ezúttal a közszférában dolgozók számára, hiszen 2026 januárjától indul az 1 millió forintos otthontámogatási program - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.Panyi Miklós azt írta: a támogatást mindenki igénybe veheti, aki a közszférában dolgozik, így például katonák, rendőrök, tanárok, ápolók vagy éppen önkormányzati tisztviselők. A támogatást fel lehet használni már meglévő hitel, jelzáloghitel törlesztésére, vagy ingatlanvásárlás esetén önerőként is - tette hozzá.

A támogatás pedig egy további lehetőség a közigazgatásban dolgozó fiatalok számára, hiszen a fix 3 százalékos, az első otthon megvásárlását nagyon kedvezményes feltételekkel segítő hitel mellé ezt az egymillió forintot is mellé tehetik, ezt az 1 millió forintos támogatást is felhasználhatják - jelezte.

Kiemelte: ha egy fiatal házaspár tagjai közül mindketten a közszférában dolgoznak, akkor kétszer egymillió forintot használhatnak fel erre a célra, tehát összesen kétmillió forintot használhatnak fel az első otthonuk megvásárlására. "Ez pedig egy nagyon nagy segítség, tehát a fix 3 százalékos hitel mellé ezt az otthontámogatást kombinálva a közigazgatásban, a közszférában dolgozó fiatalok is egy nagyon nagyot tudnak előrelépni az első otthonuk megvásárlásához" - fogalmazott Panyi Miklós.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com