Pap János a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje Békéscsabán

Pap János korábbi polgármestert indítja a DK, az MSZP és a Párbeszéd Békéscsabán polgármesternek - közölte a Demokratikus Koalíció közleményben pénteken.A békéscsabai bejelentésen a DK részéről Arató Gergely frakcióvezető-helyettes és Fülöp Zoltán területi igazgató, az MSZP részéről Miklós Attila városi elnök és Korózs Lajos országgyűlési képviselő, a Párbeszéd részéről Harasztos Sándor, a Békés vármegyei Párbeszéd alapszervezet vezetője és Béres András elnökségi tag ajánlotta Pap Jánost - olvasható a kommünikében.
    

Azt írták: nincs olyan békéscsabai, aki ne ismerné Pap Jánost, hiszen 1990 és 2006 között négy cikluson keresztül volt a város vezetője, amikor is igazi fellendülést hozott Békéscsabára. Szolgálati ideje után sem hagyta ott a térséget, éveken keresztül a városüzemeltetésben volt segítségére a csabaiaknak. "Hiszünk benne, hogy Pap János a legalkalmasabb a polgármesteri szék betöltésérek" - olvasható a közleményben. Pap János 1990-ben, 1998-ban és 2002-ben az SZDSZ jelöltjeként nyert polgármesteri széket, míg 1994-ben az SZDSZ-Fidesz közös jelöltjeként.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com