Párbeszéd: a kormány ne adjon be olyan törvényeket, amelyeknek nincs közük a járvány elleni védekezéshez!

A Párbeszéd arra szólította fel a kormányt, hogy ne nyújtson be olyan törvényeket a parlamentnek, amelyeknek semmi közük sincsen a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.A párt országgyűlési képviselője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a kormánypártok korábban azt ígérték, hogy a veszélyhelyzetben csak a járvány leküzdését szolgáló törvényeket nyújtanak be. Ehhez képest a kormány "sundán-bundán" beadott több olyan javaslatot is, amiknek nincs közük a védekezéshez - mondta Kocsis-Cake Olivio.

   
El akarták venni a polgármesterek döntési jogkörét, de ezt azóta visszavonták - emelte ki a politikus. Eltörölnék a Városligetre kimondott változtatási tilalmat, budai ingatlanokat adnának át a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak, minisztériumi embereket akarnak küldeni a fővárosi színházak felügyelő bizottságaiba, tíz évre titkosítanák a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának részleteit, hat egyetemet szeretnének alapítványi működésbe venni, az állam ingatlanokat adna át az egyházaknak - sorolta Kocsis-Cake Olivio. Hangsúlyozta, nem vitatják el a kormány azon jogát, hogy gyors döntéseket hozzon a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, de nem értik, hogy ezeknek a lépéseknek mi közük van a védekezéshez.
    

Saját korábbi javaslataikat felidézve azt mondta, hogy védőfelszerelést és kiemelt bérpótlékot kell biztosítani az egészségügyi dolgozóknak, válságkezelő alapjövedelmet kell bevezetni és bértámogatást kell adni a magyar vállalatoknak. Hozzátette, hogy be kell vezetni a szolidaritási adót, a tao-t nem sportra, hanem kórházfelújításra kell fordítani, legalább kilenc hónapra kell emelni az álláskeresési járadék folyósításának idejét és forrásokat kell átcsoportosítani az önkormányzatokhoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com