Párbeszéd: a kormány tönkretette a hulladékgazdálkodást

Az Orbán-kormány a Mol új koncessziós rendszerével teljesen tönkretette a magyar hulladékgazdálkodást - jelentette ki pénteki, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd-Zöldek társelnöke.Szabó Rebeka arról beszélt, korábban igényelt adataik azt mutatják, hogy szinte minden hulladékfajta visszagyűjtése drasztikusan romlott, amióta a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékgyűjtést. Példaként említette, hogy az üveg visszagyűjtése 90 százalékkal, a műanyagé 80 százalékkal, a gumiabroncsoké pedig több mint 50 százalékkal csökkent.
    

A Magyar Mérnöki Kamara egy hónappal ezelőtt végzett kérdőíves felméréséből - amelyet az ágazat számos jelenlegi és korábbi szereplője, kisvállalkozók, szakértők körében végeztek - az derül ki, hogy az elmúlt egy évben két évtizedet lépett vissza a magyar hulladékgazdálkodás - mondta az ellenzéki politikus. Hozzátette, ennek következményeként a kormány derogációt kért a korábban az unió felé 2025-re vállalt hulladék-visszagyűjtési arányok alól, mert már most látja, hogy nem fogja tudni teljesíteni azokat.
    

Szabó Rebeka katasztrofálisnak nevezte a PET-palackok visszaváltási rendszerét is. A kormány korábban január elsejétől ígérte, hogy visszaválthatók lesznek a PET-palackok, majd féléves haladékot kért, azzal, hogy addig fokozatosan vezetik be a rendszert, de a palackvisszaváltás jelenleg elenyésző mértékű - rótta fel. A Párbeszéd-Zöldek ezért újabb adatigényléssel fordul Mol-hoz, hogy a fél évvel ezelőtti adatokhoz képest most milyen arányban gyűjtik vissza a hulladékot - jelezte Szabó Rebeka.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com