Párbeszéd: a kormánynak sem a munkahelyeket, sem az emberek egészségét nem sikerült megvédenie

A koronavírus-járvány alatt a kormánynak sem az emberek egészségét nem sikerült kellő mértékben megvédenie, sem a munkahelyeket - jelentette ki a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.Burány Sándor szerdai, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kabinet már több, mint 3600 milliárd forintot költött el gazdaságvédelem címén. Sajtóhírekre hivatkozva úgy fogalmazott: az adatnak az a szépséghibája, hogy a szűken vett gazdaságvédelemre ennek az összegnek mindössze valamivel több, mint tíz százalékát fordították, de ha "nagyon megengedőek vagyunk", ez az arány akkor sem haladja meg a 25 százalékot.

    
A kormány válságkezelés címén kétmilliárd forintot költött vadászati kiállításra, az egyik minisztérium igazgatási feladatokra mintegy 3,6 milliárd forintot vett ki a Gazdaságvédelmi Alapból, 82 milliárd fordítottak a Budapest-Belgrád vasútvonalra, a Nemzeti Ménesbirtoknak 8,5 milliárd jutott, illetve ide tartoznak azok a honvédségi beruházások is, amelyek összesítve mintegy 47 milliárd forintra rúgnak - sorolta a politikus.
   

A képviselő egészen elképesztő kiadásnak nevezte, hogy az alapból majdnem 18 milliárd forintot kapott "Mészáros Lőrinc szállodalánca, aki ezt a pénz felvette, megköszönte, majd ugyanazzal a lendülettel kirúgott 850 munkatársat". Az is a kormányzás morális mélységeit mutatja, hogy még a lélegeztetőgépek vásárlásánál is a "kormányközeli körök gazdagodása volt a fő cél" - közölte. Ugyanakkor a KSH adatai szerint a legalább öt főt foglalkoztató intézményeknél és vállalkozásoknál a létszám a tavalyi hasonló időszakhoz képest 70-80 ezer fővel csökkent - tette hozzá.
    

Az államkasza üres, a gazdaság egészen egyszerűen kómában, az államadósság pedig történelmi csúcson van - jelentette ki Burány Sándor. Orbán Viktorék minden jogalapjukat elveszítették arra, hogy bármilyen mértékben az elődjeikre mutogassanak - szögezte le. A kormány anélkül tette tönkre a gazdaságot, hogy megvédte volna a munkahelyeket és "az egészségünket sem tudták megóvni" - érvelt a frakcióvezető-helyettes, aki azt mondta, hogy az őszi lezárások ellenére a magyar halálozási adatok "Európa legrosszabb adatai közé tartoznak".
    

Ebből a több, mint 3600 milliárd forintból be lehetne vezetni az válságkezelő alapjövedelmet, aminek segítségével minden hazai lakcímmel rendelkező magyar állampolgárnak havi százezer forint járna, a háztartások pedig havi ötvenezer forintot kapnának minden magyar gyermek után - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com