Párbeszéd: a nagyvállalatok helyett az embereket és a kisvállalkozásokat kell támogatni

A Párbeszéd azt javasolja, a kormány a nagyvállalatok helyett az embereket, a hazai kis- és közepes vállalkozásokat támogassa.A párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet akár százmillió forinttal is támogatja a nagyvállalatokat egy-egy új munkahely létrehozása során. Eközben "amatőr gazdaságpolitikájának", a "felkészületlen, inkompetens, hozzá nem értő gazdasági válságkezelésnek" köszönhetően ennek a néhány tízezer munkahelynek a sokszorosa veszett el a válság során - fogalmazott Tordai Bence.

    
A képviselő szerint a kabinet "nevetségesen kevés" pénzt költött a bértámogatási rendszerre, a nagyvállalatok, a nemzetközi ipari nagytőke, valamint az "oligarchák" óriáscégei azonban "milliárd- és tízmilliárdszámra kapták gyakorlatilag számolatlanul a támogatásokat". Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a gazdasági válságot a kereslet megerősítésével lehet kezelni, vásárlóképes kereslet pedig akkor alakul ki, ha az embereknek több az elkölthető pénze.
    

Szerinte az alapjövedelem bevezetése, vagy egy, a válságkezelő alapjövedelemhez hasonló intézkedés elindítása támogatná a helyi kereslet növekedését. Egy ilyen lépés lehetővé tenné, hogy a kistelepüléseken újra kinyissanak a kisboltok, a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások pedig újabb embereknek nyújthatnának biztos megélhetést - mondta. Tordai Bence hozzátette: hosszú távon pedig az emberekbe való beruházás, az oktatás, az egészségügy és a szociális rendszerek fejlesztése a megoldás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com