Párbeszéd: a tájban kell megtartani a vizeket

A tájban kell megtartani a meglévő vizeket - mondta a víz világnapja alkalmából rendezett szerdai, budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatóján a Párbeszéd társelnöke.Szabó Rebeka hangsúlyozta, hogy a klímaválság miatt növekvő átlaghőmérséklet veszélyezteti a vízellátást, de Magyarországnak van lehetősége rá, hogy jobban vigyázzon a meglévő vizeire. A téli, tavaszi árvizekből például biztonsági tartalékot lehet képezni, de jelenleg folyamatos az "ország lecsapolása és kiszárítása" - jelentette ki a politikus.
    

Azt a javaslatukat is ismertette, hogy a vízügyi igazgatóságoknak nem a Belügyminisztériumhoz kellene tartozniuk. Az ideális egy környezetvédelmi tárca lenne, de "ha már ez a minisztériumi struktúra van, akkor (...) az Agrárminisztériumnak ehhez több köze lenne" - érvelt. Arra is kitért, hogy a mélyebben fekvő területeket el lehetne árasztani és például legeltetni lehetne rajtuk, nem pedig gabonát termeszteni.
   

Szabó Rebeka kijelentette, hogy nem szabad akkumulátorgyárakat hozni Magyarországra, mert "kiszárítják" az országot. A becslések szerint ha minden olyan gyár megépül, amiről tudni lehet, akkor egy budapestnyi ember vízfogyasztása terhelődik pluszban az országra - közölte a képviselő. A víziközmű-hálózat annyira elhanyagolt, hogy mintegy nyolcvan százaléka kockázatosnak minősül, folyamatosak a csőtörések, és országos átlagban az ivóvíz húsz százaléka elfolyik a csöveken - sorolta a társelnök. Éppen ezért egy ütemezett, megvalósítható, átlátható, számonkérhető és nyilvános vízvezetékfelújítási tervet kellene készíteni - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com