Párbeszéd: a válság végéig maradjon fent a kilakoltatási moratórium!

A Párbeszéd azt javasolja, hogy hozzák előre és a válság végéig tartsák fent a kilakoltatási moratóriumot.A párt országgyűlési képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján példaként azt említette, hogy csütörtökön az V. kerületben háromszázezer forintnyi adósság miatt lakoltattak ki egy nőt. Jámbor András ezzel szembeállította, hogy a kerületben tavaly Schadl György végrehajtói kamarai elnök 387 ezer forintos négyzetméteráron vett meg egy ingatlant az önkormányzattól, miközben a szomszédos ingatlan négyzetméterárát 1,1 millió forintra becsülték.
    

A csütörtöki kilakoltatás ellen személyesen is tiltakozó politikus hozzátette, Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester két hete megszavazta, hogy "nem fog önkormányzati bérlakásból kilakoltatni", az önkormányzati törvény pedig előírja, hogy egyetlen önkormányzat sem tehet hajléktalanná senkit, a 67 éves nőnek mégis egy hajléktalanszállón ajánlottak fel elhelyezést.
    

A helyzet azért is igazságtalan, mert egy "megélhetési válság közepén vagyunk" - fogalmazott. Jámbor András egyúttal azt is kérte, hogy addig ne hajtsanak végre kilakoltatásokat, amíg nem vizsgálják meg a "végrehajtói maffia ügyeit".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Viharos ismeretség

Viharos ismeretség

A debreceni rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 33 éves nőt, aki meglopta, majd bezárta a lakásába egyik ismerősét.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

http://ujhazak.com