Párbeszéd: az EU-nak kell szabályoznia a Facebookot

A Párbeszéd azt javasolja, hogy ne a tagállamok, hanem az Európai Unió szabályozza a Facebook működését.Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a platform olyan digitális közszolgáltatás, amely közösségi szabályozás után kiált. Biztosítani kell a véleményszabadságot, de ugyanakkor a tájékozódáshoz, a hiteles információkhoz való jogot is - tette hozzá.

    
Közölte: határozati javaslatukban köteleznék a kormányt, hogy hagyjon fel a közösségi oldal szabályozására irányuló próbálkozásaival, mert annak semmi értelme, hiszen a magyar államnak nincsenek hozzá eszközei. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: egy "antidemokrata hatalom" nem is tudja biztosítani a közösségi platform demokratikus működését.
    

A frakcióvezető-helyettes kijelentette: a Fidesz korábban "közpénzből fizetett álhírek tömegeivel" és kamuprofilokkal próbálta befolyásolni a magyar emberek gondolkodását, most pedig attól fél, hogy elveszíti ezt az eszközt. Tordai Bence végül arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy kezdjenek egyeztetést arról, miként lehet összehangoltan és hatékonyan fellépni a Fidesz "Facebook-cenzúrázó törekvései ellen".
    

A Magyar Nemzet korábban azt írta, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint sérti a szólásszabadságot és az információáramlást a Facebook hullámszerű, indokolatlan személyesprofil-felfüggesztési gyakorlata. Péterfalvi Attila ezért javaslatot tett arra, hogy a kormány alkosson a közösségi médiáról olyan jogszabályt, amely szerint csak alapos indokkal lehet felfüggeszteni közösségi profilokat, és a magyar hatóság felülbírálhatják a felfüggesztések jogosságát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com