Párbeszéd: csak népszavazással lehessen kilépni az Európai Unióból!

A parlament igazságügyi bizottsága nem vette tárgysorozatba a Párbeszéd azon javaslatát, hogy csak egy érvényes és eredményes népszavazás után lehessen kilépni az Európai Unióból.Mellár Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi, online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy Szabó Tímea frakcióvezetővel december 8-án nyújtották be az indítványt azért, mert "nagyon sok jel mutatott arra, hogy az Orbán-kormány lépéseket tesz abba az irányba, hogy kilépjünk az Európai Unióból". Hangsúlyozta, december elején a kabinet kilátásba helyezte, hogy megvétózza az uniós költségvetést.

    
A beadványnak ma is van aktualitása, mert a kormány az oltási útlevél esetében is szembe megy az európai szabályozással - mondta Mellár Tamás. Arra hivatkozott, hogy a kabinet olyan koronavírus elleni vakcinákat engedélyez, amiket az EU nem, és hogy ezt "valamilyen módon mégiscsak elrejtse", olyan oltási bizonyítványt ad ki, amiben nem szerepel az oltóanyag típusa.
    

Mellár Tamás úgy fogalmazott: megint az a rendszerváltozás előtti helyzet áll elő, amikor piros útlevéllel csak bizonyos országokba lehetett utazni, míg kékkel bárhova. Hozzátette, a helyzet még ennél is rosszabb lesz, mert akkor piros útlevéllel legalább Csehszlovákiába el lehetett menni, de most úgy néz ki, hogy már Csehországba se. Nem mondanak le a javaslatukról, 2022-ben visszatérnek a kérdésre - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com