Párbeszéd: elégtelen a kormánypártok gyermekvédelmi javaslata

A gyerekvédelem nem a pedofíliáról szól, hanem arról, hogy az állami ellátásban vagy a nevelőszülői hálózatban hogyan védjük meg a gyermekeinket - jelentette ki a Párbeszéd - Zöldek ügyvezető társelnöke, országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten, elégtelennek ítélve a kormánypártok frissen benyújtott, gyermekvédelmi tárgyú javaslatát.Szabó Tímea az indítványról azt mondta, hogy "nem fog egyetlen gyereken se segíteni", és inkább át kellene nevezni Btk.-szigorításnak. A javaslat elemei közül kiemelte azt, ami szigorítaná gyermekek számára a pornográf tartalmakhoz való hozzáférést az interneten. "Ez nagyon helyes", de a globális internetes világban ez nem megoldható - értékelt, hozzátéve, hasznosabb lenne, ha tudnák a szülők, hogy melyik hatóságnál tehetnek bejelentést, ha a gyereküket megkörnyékezi egy internetes pedofilhálózat.
    

Arról, hogy a pedofil elkövetők számára ne legyen elévülés, szabadlábra helyezés, reintegrációs őrizet, és ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt azt mondta, ezt a Párbeszéd már háromszor kezdeményezte. Hiányolta Szabó Tímea a törvénycsomagból a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítését. A jelzőrendszer tagjai elmondása szerint "ki vannak véreztetve", alulfizetettek és gyakori közöttük a pályaelhagyás. Ötvenszázalékos fizetésemelést javasolt, ami - mint mondta - 250 milliárd forintba, egy atlétikai stadion árába került volna, "de megint a sportra költött a kormány, nem a gyermekvédelemre".
    

A gyerekvédelem szerinte nem a pedofíliáról szól, hanem arról, hogy az állami ellátásban hogyan védjük meg a gyerekeinket. "Nem szól ez a csomag se a családon belüli erőszakról, se arról, hogy micsoda visszaélések vannak a nevelőszülői hálózaton belül is" - értékelt, és hozzátette, több haláleset is történt nevelőszülőknél. Kijelentette: "nem a törvénnyel van baj, az 1998-as gyermekvédelmi törvény rendben van, hanem a nem végrehajtásával". A kormánypárti törvényjavaslat elégtelen, a Párbeszéd tovább küzd egy valódi gyermekvédelmi csomagért és annak hatékony végrehajtásáért - mondta Szabó Tímea.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com