Párbeszéd: ellenzéki előválasztás nélkül nincs kormányváltás

A Párbeszéd szerint kizárólag egymillió új szavazó bevonásával lehet leváltani a jelenlegi kormányt, az állampolgárok politikai aktivizálásának növeléséhez pedig elengedhetetlen egy ellenzéki előválasztás lebonyolítsa. Szabó Tímea, az ellenzéki párt társelnöke szombaton, a Párbeszéd budapesti taggyűlését követően tartott sajtótájékoztatón elmondta, a testület tagjainak többsége támogatta az elnökség választási felkészülési stratégiáját és a további ellenzéki egyeztetéseket az előválasztás mikéntjéről. Kiemelte, a Párbeszéd taggyűlése felállította azt a munkacsoportot, amely májusig megnevezi a párt miniszterelnök-jelöltjét és 106 egyéni képviselőjelöltjét.

Szabó Tímea hangsúlyozta, hisznek abban, hogy sikerül létrehozniuk egy a "választókat bevonó, értelmes ellenzéki együttműködést", ennek hiányában azonban önállóan is készek megmérettetni magukat a 2018-as választáson. A Párbeszéd továbbra is elkötelezett Mindenki számít című programja mellett, amelynek legfontosabb lépései a szegénység és a korrupció visszaszorítása, valamint az emberhez méltó megélhetés biztosítása - fejtette ki az ellenzéki párt társelnöke.

Szabó Tímea kérdésre válaszolva megjegyezte, remélik, hogy Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje is hajlandó lesz részt venni egy előválasztási folyamatban, továbbá bíznak abban, hogy arról a következő hetekben meg tudnak majd állapodni az érintett pártok. A Párbeszéd társelnöke bejelentette, hogy az elnökségi tagságáról lemondott Erőss Gábort Hegyesi Beáta Pest megyei elnök váltja a taggyűlés szombati döntése értelmében. Az új elnökségi tag rövid bemutatkozásában azt mondta, munkája során megpróbál új választói rétegeket megszólítani és elsősorban a nők figyelmét kívánja felhívni arra, hogy a Párbeszéd programja miként segítheti őket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com