Párbeszéd: költsék jótékony célra az elvett tiszteletdíjakat!

A Párbeszéd parlamenti frakciójának tagjai arra kérik az Országgyűlés vezetőit, hogy fordítsák jótékony célokra a tőlük elvont tiszteletdíjat. A képviselőcsoport azt szeretné, ha a kilakoltatás előtt álló, illetve már kilakoltatott családokat segítenék a pénzből.A Párbeszéd politikusai azt követően tartottak sajtótájékoztatót, hogy a parlament kedden csökkentette harminchat ellenzéki országgyűlési képviselő tiszteletdíját a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben, ahol a munka törvénykönyvének módosítása miatt tiltakoztak a politikusok.

    
Szabó Tímea frakcióvezető visszautasította, hogy december 12-én erőszakot követtek volna el az ülésteremben és megsértették volna Ház méltóságát. Szavai szerint a jogállamiságot védték azzal, hogy elállták az elnöki pulpitusra vezető utat. Hozzátette, hogy az ülés alatt a fideszes politikusok "számos alkalommal követtek el erőszakot", mert lökdösték és szidalmazták az ellenzéki képviselőket.
    

Szabó Tímea azt mondta, hogy a Ház méltóságát nem ők sértik meg, hanem Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, illetve a Fidesz-KDNP politikusai, akik nyolc éve nem hallgatják meg az ellenzék javaslatait és leépítik a jogállamiságot. A frakcióvezető bejelentette, hogy a tiszteletdíjuk csökkentése miatt az  Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Hangsúlyozta, hogy ha visszakapják a pénzt, akkor azt jótékony célokra fogják felajánlani. A képviselő egy másik témában feltett kérdésre azt válaszolta, hogy az Orbán Viktor által bejelentett családvédelmi akciótervvel az a problémájuk, hogy az csak azoknak a jómódúaknak segít, akiknek nincs szükségük segítségre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com