Párbeszéd: Magyarország helye az európai demokratikus közösségben van

A Párbeszéd egyetért az '56-os forradalmárokkal és azt gondolja, hogy Magyarország helye az európai demokratikus közösségben van - mondták a párt politikusai pénteki, online is közvetített budapesti megemlékezésükön.Kocsis-Cake Olivio országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy október 23. jó alkalmat ad az emlékezésre és a visszatekintésre, mert mesél a múltról és üzenete van a mának is. A forradalmárok mindenekelőtt a szabadságért álltak ki, azért, hogy a mindenkori hatalom ne szóljon bele abba, mit gondolnak, miben hisznek az emberek - jelentette ki. Már akkor is furcsa jelzőkkel látták el azokat, akik mást gondoltak, voltak ők imperialisták, rendszeridegenek, ellenforradalmárok. Ma is azt látni, hogy akik másként gondolkoznak, azokat mindenféle furcsa jelzővel illetik: libernyákok, diplomás kommunisták, sorosisták vagy éppen hazaárulók - tette hozzá.

    
Hangsúlyozta, hogy 1956-ban a forradalmárok nemet mondtak a félelemre, a forradalom is azért tört ki, mert az emberek már nem féltek a hatalomtól, október 23-án félnivalója csak a hatalom embereinek volt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A mai hatalom semmi mástól nem fél, csak a hatalma elvesztésétől, annak rendeli alá minden cselekedetét, hogy még négy évig "gyűjtse azt a pénzt, amiből még több hatalmat vesz" - jelentette ki.
    

Az '56-os forradalmárok a nyugati demokráciák mellett foglaltak állást, ehhez képest a jelenlegi miniszterelnöktől azt hallani, hogy a mi szemünkben a Nyugat már elveszítette a varázsát - emelte ki Kocsi-Cake Olivio. Az '56-os forradalmárok ki akartak szabadulni a keleti diktatúrák öleléséből, a mostani hatalom ezzel szemben "példaként hozza fel a keleti típusú diktatúrákat", Oroszországot, Fehéroroszországot, Kínát és Törökországot - mondta a képviselő.
    

Leszögezte, hogy azzal szolgálják a legjobban az '56-os forradalmárok ügyét, ha kiállnak egy szabad, félelemmentes országért, amely az európai közösségben képzeli el a jövőjét. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a ma embere számára 1956 az igazság, az emberség, a bátorság útjára vezető iránytű. Akkor vagyunk hűek a forradalmárok szelleméhez, ha fél szemünket mindig erre az iránytűre szegezzük - jelentette ki.
    

Arról beszélt, hogy 1956-ban nagyon sokfelől érkező emberek fogtak össze a szabadságért és az igazságos világért. Voltak köztük jobb- és baloldaliak, konzervatívok és liberálisok, munkások és korábbi arisztokraták, akik egyetértettek abban, hogy egy szabad, nyugodt, békés országot szeretnének. A többségük, "a forradalom legfontosabb gondolkodói demokratikus szocializmust szerettek volna", amit a ma nyelvére talán úgy fordíthatunk le, hogy szabadságot a közéletben és biztonságot a megélhetésben - fogalmazott.
    

A ma is sokszínű ellenzék, a köztársaság barátai most is szabadságot és biztos megélhetést szeretnének - jelentette ki Tordai Bence. A politikus azt mondta, hogy ma nem a fegyverekkel, hanem egy "aljas, sunyi elnyomással" szemben küzdenek a negyedik magyar köztársaság megteremtéséért. A mai elnyomás nem idegen tankokra, "hanem a magyar emberektől ellopott pénzre és az illegitim módon megszerzett hatalomra támaszkodik" - tette hozzá.
    

Az esemény végén a két politikus egy-egy szál virágot helyezett el Bibó István szobránál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com