Párbeszéd: minden demokratikus ellenzéki párt álljon be Karácsony Gergely mögé!

A Párbeszéd arra szólította fel az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártokat, hogy tegyék félre a rövid távú érdekeiket, álljanak be Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje mögé és egyezzenek meg abban, hogy minden választókerületben csak egy egyéni jelöltjük álljon szemben a Fidesszel.Béres András elnökségi tag pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenzéki pártokra kivetett bírsága is azt mutatja, hogy a Fidesz felszámolja a demokráciát. Ebben a helyzetben a választás tétje már nem az, hogy hogyan szerepel egy-egy párt, hanem az, hogy sikerül-e megmenteni a demokráciát és javítani több millió, kilátástalan helyzetbe került magyar ember sorsán - fogalmazott.

    
A politikus a pártjukra kirótt körülbelül 15 millió forintos bírságról azt mondta, hogy "koncepciós eljárások ellen nincsen orvosság", a Fidesz "megüzente", hogy ezentúl bárkivel, bármikor, bármit meg lehet tenni. Az ÁSZ megfogalmazhat egy teljesen alaptalan gyanút, amit nem köteles bizonyítani, az "állítólagos bizonyítékokat" nem kell megosztania és meghozhatja a megfellebbezhetetlen ítéletet - jelentette ki.
    

Béres András hangsúlyozta, hogy ha befizetnék a büntetést, akkor az pártjuk kéthavi működési költségeit vinné el. Hozzátette, hogy a fizetéssel elismernék, hogy szabálytalanságot követtek el, pedig véleményük szerint a Párbeszéd működése minden törvényi feltételnek megfelel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com