Párbeszéd: rosszul járnak, akiknek a jövedelmük nagy részét élelmiszerre kell költeniük

A Párbeszéd szerint az infláció miatt rosszul járnak azok, akiknek a jövedelmük nagy részét élelmiszerre kell költeniük.Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki, online sajtótájékoztatóján a KSH inflációs adataira hivatkozva azt mondta, miközben az üzemanyagárak mérséklődtek, eközben a tojás 7,3, a felvágottak 11,4, a liszt 10,5, a kenyér 7,8, a cukor 10,4, a sertészsír 9,1, az étolaj 11,5 százalékkal drágult.

    
A friss gyümölcsök ára 27, a zöldségeké több mint kilenc százalékkal emelkedett egy év alatt - tette hozzá Burány Sándor. Éppen ezért a szerény jövedelmű háztartások, ezen belül elsősorban a nyugdíjasok a vesztesei az inflációnak - fogalmazott a képviselő. Az éves nyugdíjemelés "messze nem fedezi" a nyugdíjasok tényleges életszínvonal-romlását - hangsúlyozta. Burány Sándor cinikusnak nevezte, hogy a kormány mindig a valódinál alacsonyabb inflációval tervezi a költségvetést és ennek következtében a nyugdíjemelést is. A különbséget az érintettek kompenzáció formájában az év végén kapják meg, vagyis "kamatmentes kölcsönt vesz fel az államháztartás a nyugdíjasoktól" - jelentette ki.
    

A szociális ellátások nagy része szintén nem követi az inflációt, tíz éve nem változott a gyes, a családi pótlék és a minimálnyugdíj - hívta fel a figyelmet. A Párbeszéd régóta javasolja, hogy az álláskeresési járadék összegét legalább százezer forintra, folyósításának időtartamát pedig kilenc hónapra kell emelni - közölte. Emellett érdemi vitát kell folytatni az alapjövedelem bevezetéséről is - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com