Párbeszéd: szomorú látvány volt a találkozó

A Párbeszéd szerint Orbán Viktor miniszterelnök keddi moszkvai látogatása szomorú látványt nyújtott minden magyarnak.Jávor Benedek, az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt: ahelyett, hogy egy erős, autonóm kormányfő tárgyalt volna egy másik állam vezetőjével, sokkal inkább úgy nézett ki a találkozó, mint hogyha egy vidéki helytartót rendeltek volna be a központba eligazítás végett.

    
A magyar diplomácia arra nem volt képes, hogy előre lássa, miként néz majd ki a látogatás - folytatta. Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnök teljesen váratlanul egy előre nem jelzett ötvenperces megbeszélésre rendelte be magához Orbán Viktort, és a titkos találkozón elhangzottakról nem tájékoztatták a nyilvánosságot, így csak találgatni lehet.
   

Ugyanakkor legalább annyira szomorú, amit közöltek, mert egyértelmű, hogy a paksi bővítés egyenesen szembemegy a magyar nemzet érdekeivel - jegyezte meg az EP-képviselő. "Orbán Viktor tulajdonképpen azt mondta ki tegnap, hogy ez a projekt nem egy energetikai vagy közgazdaságtani racionalitás mentén fogalmazódott meg, hanem egy színtisztán politikai vállalkozás, amelynek célja Oroszország barátságának a megnyerése" - jelentette ki Jávor Benedek, aki szerint a miniszterelnök azt jelentette ki, hogy a paksi bővítésre fordítandó több mint 4 ezer milliárd adófizetői forint pusztán egy ár, amelyet az ő európai politikai ambícióihoz nyújtott orosz támogatásért cserébe fizetnek.
    

Ilyen nyíltan még nem köpték szembe a magyar társadalmat a rendszerváltás óta - mondta. Szerinte az is világossá vált, hogy rengeteg súlyos probléma akad a paksi bővítéssel. A közelmúltban egyértelmű lett, hogy négy év alatt, amióta aláírták a szerződést Oroszországgal, három év csúszást "szedett össze" a projekt. Ebből arra lehet következtetni, hogy a 2030-as évek eleje előtt Paks 2 nem fog villamos energiát termelni.
    

Közben a szerződés szerint Magyarországnak 2026-tól törlesztenie kell a felvett orosz hitelt, tehát egészen súlyos adósságcsapdába kormányozták bele az országot - hangoztatta Jávor Benedek. "Paks 2 egy csapás" Magyarországnak, ezért az egyetlen logikus lépés a szerződés mihamarabbi felbontása - jelentette ki az EP-képviselő, hozzáfűzve: erről kellett volna Orbán Viktornak Moszkvában tárgyalnia. A megújuló energia előtérbe helyezését szorgalmazta.
    

Kérdésre válaszolva Jávor Benedek azt mondta, konfliktuskereső politikájával a kormány az európai politikai folyamatok "peremvidékére" sodorja Magyarországot. A Párbeszéd elsődleges célja, hogy az előidézett helyzetben csökkentse a kabinet okozta súlyos károkat - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com