Páva Zsolt: Pécs a legolcsóbb városok közé kerülhet

Pécs polgármestere szerint az általa irányított település hamarosan az öt legolcsóbb magyar nagyváros egyike lesz.

páva zsoltAz elmúlt években jól teljesítettek a városi tulajdonú közszolgáltató cégek, így elérhető, hogy rövid úton belül a baranyai megyeszékhely az öt legolcsóbb nagyváros közé kerüljön - mondta Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján.

A polgármester közölte: az előző ciklus elején a városvezetés azt kérte a szolgáltatóktól, hogy ne emeljék, sőt, ha lehet csökkentsék a közszolgáltatások díját, működjenek hatékonyabban és fejlesszenek.

Mindegyik társaság, a közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt., a vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt., a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt., a távhőszolgáltató Pétáv Kft. és a hulladékgazdálkodást végző Biokom Nkft. eleget tett a kérésnek - tette hozzá.

Páva Zsolt kiemelte, hogy a cégek mindegyike fejlesztett, miközben összesített adósságállományuk 9 milliárdról 4,5 milliárd forintra csökkent.

A Tüke Busz Zrt. a tarifák változatlanul hagyása mellett tette lehetővé az átszállás nélküli buszközlekedést az egymástól távol eső városrészek között, valamint lecserélte 150 járművének egyharmadát. A Tettye Forrásház Zrt. másfél milliárd forintos fejlesztéssel olyan üzemet épített, amely elektromos áramot állít elő szennyvíziszapból - mondta.

A polgármester kitért arra, hogy a Biokom több mint tízmilliárd forintból hozta létre az új szelektívhulladék-gyűjtő rendszert, és a Pétáv kft. is több száz millió forintból fejlesztette a városi távhőszolgáltatást.

A lakossági elégedettségmérések azt mutatják, hogy egyre javul a pécsi szolgáltatók megítélése - mondta Páva Zsolt. Közölte: 2010-ben még a három legdrágább közszolgáltatást nyújtó város között volt Pécs, ma viszont már a középmezőny alján van.

Közölte, hogy a hatékonyság javítása érdekében folyik a cégek további átszervezése.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com