Pénteken kezdődik a tihanyi Levendulafesztivál

Péntektől vasárnapig tart a tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, kézműves kirakodóvásár, a levendula jegyében szervezett játszóház várja az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.Tósoki Imre elmondta, hogy a 13. alkalommal megrendezett programsorozaton a levendula sokszínű bemutatása mellett népi játékokat és vezetett gyalogtúrákat is tartanak az érdeklődőknek.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:



A fesztivál nyitónapján a hagyományápolás jegyében néptáncosok és népzenészek szórakoztatják majd a közönséget. Fellép mások mellett az Echo Citerabanda és a Tihanyi Asszonykórus, valamint a Városok, Falvak Szövetsége által szervezett tábor mintegy 170 néptáncosának műsorát láthatja a közönség a Mádl Ferenc téren.


Az Experidance Production előadása pénteken esete várja az érdeklődőket a Bujtor István szabadtéri Színpadon. Szombaton kézműves kirakodóvásár várja a látogatókat és a Tihanyi-félsziget természeti kincseit bemutató, valamint az Öreg- Levenduláshoz induló gyalogtúrához is lehet csatlakozni, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei vezetnek. A nap zárásaként vándormutatványosok szórakoztatják a közönséget és lámpás felvonuláson lehet majd részt venni.


A Kávészünet zenekar koncertjét követően az esetet Rakonczai Imre zenés műsora zárja a Mádl Ferenc téren. Vasárnap a Belső-tó partján magyar népi hangszerekkel lehet megismerkedni, a Portéka Színpad vásári komédiája kerül színre és népi játékpark várja a legkisebbeket. A polgármester elmondta azt is, hogy a fesztivált kísérőprogramok színesítik, a látogatók megismerkedhetnek a levendulalepárlás folyamatával és részt vehetnek a szedd magad akcióban is.


Csatlakozva a Múzeumok éjszakája programsorozathoz, az apátságban látható gasztronómiai kiállítást tárlatvezetés mellett lehet majd megtekinteni pénteken és szombaton előzetes regisztrációt követően - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com