Pénteken tartják a Balaton napja strandnyitó rendezvényt

Első alkalommal tartanak a Balatont körülölelő strandszezonnyitót tíz település részvételével, strandpiknikkel, gasztronómiai bemutatókkal pénteken – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Balatoni Kör elnöke.

Kardos Gábor elmondta, hogy a szervezők közös "Balaton-ünnepnek" szánják a Balaton napját, melyen a részt vevő strandokon vidám külsőségek között megkezdődik a strandszezon.

b1

Hozzátette: a megnyitót Alsóörs, Ábrahámhegy, Badacsony, Balatonboglár, Balatongyörök, Balatonmária, Balatonudvari, illetve Fövenyes, Szárszó és Tihany strandjain tartják. A központi rendezvény a badacsonyi strandon lesz, ahol a vízimentők "beavatásával" indul a szezon, akiket Miss Balaton és udvarhölgyei csobbantanak majd a vízbe, szimbolikusan megnyitva a balatoni nyarat – fejtette ki Kardos Gábor.

A nyár új gasztronómiai kínálata jegyében strandpiknik is várja az érdeklődőket, akik a régióra jellemző ételeket és balatoni borokból készült fagylaltot kóstolhatnak a programban résztvevő strandokon – közölte a szervező.

A Balatoni Kör arra buzdítja a vendéglátósokat, hogy minél többen vegyenek részt a Beach Food programban jó minőségű helyi alapanyagokból frissen készített balatoni stílusú ételek receptjeit megosztva most indított blogjukon – fejtette ki a Balatoni Kör elnöke.

A szervező jelezte, hogy a jövőben országszerte tematikus programokat terveznek a Balaton napjára, azzal a céllal, hogy jobban megismertessék a tó természeti értékeit, hagyományait, iskolai vetélkedők, balatoni kóstolók, zenés, verses balatoni estek formájában.

Kardos Gábor beszélt arról is, hogy a tóparti települések iskolásai és a távolabbról érkező vendégcsapatok közti vízisport versenyeket is terveznek a jövőben, erősítve az itt élők és a Balaton kedvelőinek összetartozását.

A részletes programról a Balaton napja közösségi oldalán lehet tájékozódni – fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com