Pénzbüntetést kapott két, repülőgépen verekedő lett férfi

Garázdaság miatt jogerősen pénzbüntetésre ítélt a bíróság két lett állampolgárságú férfit, mert másfél hete ittasan összeverekedtek egy Londonból Budapestre tartó repülőgépen - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 18 éves és a 20 éves férfi november 4-én éjfél körül a Wizz Air légitársaság repülőgépén ittas állapotban először hangoskodással zavarta az utasok nyugalmát, egyikük agresszívan követelte a légiutas-kísérőktől, hogy szolgálják ki őket szeszes itallal. Ezután összeszólalkoztak egymással, a landolás idején már dulakodtak, egymást ütötték, eközben egyiküknek eleredt az orra vére.

    
A két külföldi férfit gyorsított eljárásban, még az őrizet ideje alatt, 72 órán belül bíróság elé állították. A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság garázdaság miatt 750 ezer, illetve 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte őket. Az ítélet jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com