Pénzmosás miatt emeltek vádat egy férfival szemben

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 48 éves férfival szemben, aki megbízás alapján fiktív céget alapított, annak bankszámlát nyitott, amelyre ezután külföldön elkövetett csalásokból származó, mintegy 180 millió forintnak megfelelő összegű euró érkezett, és amelyből 22 millió forintnak megfelelő összeget készpénzben vett fel, további 100 milliót pedig megkísérelt felvenni - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.A vádirat szerint a vádlott 2015 júliusában Budapesten, a Népszínház utcában megismerkedett egy külföldi férfival, aki üzleti lehetőséget ajánlott neki. Az ajánlat lényege az volt, hogy a vádlott céget alapít Budapesten, a cég részére bankszámlákat nyit, majd az arra érkező - bűncselekményekből származó - pénzösszegeket jutalék ellenében készpénzben felveszi, és átadja a megbízójának.
    

A vádlott az ajánlatot elfogadta, egy budapesti székhelyű kft.-t alapított, amelynek vezető tisztségviselője és egyedüli tagja ő maga lett. A cég tényleges gazdasági tevékenységet nem folytatott, azt a vádlott kizárólag a pénzmosásban való közreműködéshez kívánta felhasználni - írták. A vádlott ezután a cég részére 2015 novemberében egy X. kerületi bankfiókban, 2015 decemberében pedig Szlovákiában is bankszámlákat nyitott, majd a bankszámlák adatait, valamint a netbank használathoz szükséges azonosítókat a megbízója rendelkezésére bocsátotta, ezzel lehetővé téve, hogy a cég bankszámláit ismeretlen tettesek bűncselekmények elkövetéséhez használják fel.
   

A férfi ezt követően 2016 február és március között, a maga által létrehozott cég bankszámlájára külföldön elkövetett csalásokból származó, összesen mintegy 180 millió forintnak megfelelő euró érkezett. A vádlott annak tudatában, hogy a kft. számláján jóváírt pénzösszegek bűncselekmények elkövetéséből származnak, a cég bankszámláján jóváírt összegekből ezután több alkalommal, összesen 22 millió forintnak megfelelő eurót vett fel szlovákiai, valamint budapesti bankfiókokban, illetve bankautomatákból. A vádlott a felvett készpénzt minden esetben átadta a megbízójának, aki összesen ötezer eurót adott neki vissza jutalékként.
    

Ezen kívül a vádlott az egyik szlovákiai bankfiókban csaknem 100 millió forintnak megfelelő euróra készpénzfelvételi igényt jelentett be, a tranzakció azonban meghiúsult, mert a bank igazolást kért a számlán jóváírt összegek eredetéről. A Fővárosi Főügyészség a férfit különösen nagy értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntettének kísérletével, valamint közokirat-hamisítással, és hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádolja.
    

A férfival szemben az főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, pénzbüntetést és vagyonelkobzást indítványoz a vádiratban. A főügyészség arra is indítványt tett, hogy a bíróság a vádlottat határozott időre tiltsa el gazdasági társaság vezető tisztségeinek viselésétől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com