Pénzmosás miatt vádat emeltek két zalai férfi ellen

Pénzmosás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat két zalai férfi ellen, aki vállalta, hogy német cégektől csalással megszerzett összegeket vesz fel magyar bankokban - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.Pirger Csaba ismertetése szerint az 55 éves, büntetett előéletű zalaszentiváni férfi 2015-ben megállapodott 49 éves, büntetlen zalaegerszegi társával, hogy külföldi cégektől bűncselekménnyel megszerzett átutalásokat fogadjon számláira. Egy ismeretlen 2015 októberében egy müncheni székhelyű cég nevében kiállított hamis átutalási megbízással Németországból több mint 23 ezer eurót, vagyis mintegy hétmillió forintot utalt át a zalaegerszegi férfi egyik számlájára. A férfi az összeg jelentős részét három részletben felvette és átadta a társának, aki több mint 100 ezer forintot fizetett neki közreműködéséért.

    
Az említett ismeretlen tettes 2015 októbere és 2016 januárja között további németországi cégek számláiról kísérelt meg hamis megbízásokkal pénzt átutalni a magyarországi bankszámlákra. Több német város bankfiókjaiba postán eljuttatott, de hamis átutalási megbízásokkal összesen még csaknem 70 millió forintot akartak Magyarországra küldeni. A banki alkalmazottak minden esetben felismerték a hamis megbízásokat, ezért nem teljesítették az átutalásokat.
   

A Zala Megyei Főügyészség pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a két férfi ellen a Zalaegerszegi Törvényszéken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com