Pénzmosás miatt vádat emeltek nyolc ember, köztük két ügyvéd ellen

Vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás és más bűncselekmények miatt egy férfi és hét társa, köztük két ügyvéd ellen, akik "számlaeltérítéses" csalásból pénzt szereztek meg, majd valótlan jogcímeken továbbutalták vagy készpénzben felvették.A vádhatóság csütörtökön azt közölte az MTI-vel: a vádirat szerint a két, Fejér megyei ügyvéd a névleges ügyvezetőkkel létrehozott, ténylegesen nem működő cégek alapításában, névváltoztatásában működött közre. Az ügy többszörösen büntetett előéletű, 28 éves vádlottja és az egyik ügyvéd 2020 nyarától 2021 júniusáig jutott hozzá - további vádlottak bevonásával - "számlaeltérítéses" csalásból eredő pénzhez, amelyet megtévesztett szlovén, angol, görög gazdasági társaságok utaltak át a cégek számlájára. A pénzt eredetének leplezésére az elkövetők fiktív jogcímen utalták tovább vagy készpénzben felvették.
    

Az ügyészség a vádlottakra börtönbüntetés, hármuk esetében pénzbüntetés kiszabását is indítványozta. Kezdeményezte továbbá, hogy az egyik ügyvédet véglegesen, társát határozott időre tiltsák el az ügyvédi foglalkozástól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com