Pénzszállító fosztogatta a bankjegyautomatákat Zalában

Néhány hónap alatt közel 10 millió forintot emelt ki bankjegyautomaták pénzkazettáiból az a pénzszállító, aki ellen sikkasztás miatt emeltek vádat - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.Jánky Judit közölte: a 30 éves zalaegerszegi férfi egy értékszállító, személy- és vagyonőr vállalkozás alkalmazottja volt, a munkakörébe tartozott az ATM automaták kezelése. A gépek nyitása és zárása, a pénz kezelése, dokumentálása is a feladatához tartozott, elvárás volt vele szemben az értékszállítási és értékkezelési tevékenységet szabályozó jogszabályok, biztosítói előírások és belső utasítások ismerete.
   

A férfi tavaly márciustól a rábízott készpénzből rendszeresen vett ki kisebb-nagyobb összegeket, amelyeket azután szerencsejátékra költött. Néhány hónap alatt 9,7 millió forintot emelt el, amit úgy próbált leplezni, hogy az új pénzkazettákból pótolta a régi kazettákban az előzőleg általa kivett összegeket. Tavaly júliusban azonban munkáltatójánál az értéktárat kezelő alkalmazottak észlelték a hiányt és ellenőrzést rendeltek el.


Ekkor derült ki, hogy a vádlott Lentiben, Hévízen, Csesztregen és Zalaszentgróton működő automatákból összesen közel 10 millió forintot tulajdonított el. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a férfi ellen, aki az általa ellopott 9,7 millió forintot az eljárás során teljes egészében visszafizette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com