Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Bíróság elé áll az a hajdúhadházi férfi aki tavaly megerőszakolt egy lányt Debrecenben. Megrendítő részletek derültek ki!

2016. október 9-én éjszaka a 40 éves férfi megerőszakolta a fiatal lányt. A tettest sokáig fantomkép alapján keresték a rendőrök, végül Hajdúhadházon fogták el. V. József jövőhét pénteken áll a bíróság elé, az ügyet a Debreceni Járásbíróságon tárgyalják. A férfit erőszakkal,élet vagy testi épség  közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszakkal, kifosztással és súlyos testi sértés kísérletének bűntettével vádolják.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség szerint a vádlott 2016.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

október 08-án Debrecen belvárosában szórakozott, illetve ittas állapotba került. A sértett szintén a belvárosban időzött, majd az éjszaka folyamán a barátjához ment, ahonnan hajnal 4 óra körül feldúltan távozott. Gyalogosan a Hadházi útról a Nyíl utca felé, ahol a villamos felé indult. A Méliusz Könyvtárnál tartott ép, mikor V. József hátulról átkarolta, majd megemelte a 167 centiméter magas és 52 kilogrammos lányt, majd a Bem téren lévő bokros, parkos részhez tolta. A sértett sikertelenül próbált kiszabadulni a vádlott szorítása alól. A férfi közölte vele, hogy meg fogja erőszakolni. A lány eközben segítségért kiabált, valamint próbálta megütni a támadóját, azonban ekkor a férfi dühös lett és legalább négyszer fejen, tarkón ütötte a sértettet. A bántalmazás során azt is közölte a támadó a lánnyal, hogy nem fogja túlélni a azt a napot. A bántalmazott felhagyott a védekezéssel a tettlegesség és a fenyegetés hatása. A férfi alulról levetkőztette és szexuális aktusra kényszerítette. A sértett ellenkezett, felajánlotta, hogy pénzt ad, ha békén hagyja, a vádlott egy kis idő után megállt és elfogadta az ajánlatot. A sértett 13000 forintot adott V. Józsefnek, aki ezt követően a Nagyerdő irányába elszaladt. A lány a Bem téri zebrához ment, ahol egy arra érkező taxistól kért segítséget, nem sokkal később a rendőrök is kiérkeztek a helyszínre. 




A Büntető törvénykönyv szerint a férfi a szexuális erőszak miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphat, a kifosztás egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a súlyos testi sértés kísérletéért pedig akár három év börtön is kiszabható. A legsúlyosabb büntetés tehát, amivel szembe néz a férfi, az 16 év szabadságvesztés.

Enyhítő körülmény lehet ugyanakkor, hogy – információnk szerint – a 40 éves hajdúhadházi férfi a rendőrségen beismerő vallomást tett.



- Dehir. hu- 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com