Pénztárgépek - Az engedélyezési hivatal tett feljelentést

A visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépek ügyében a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) tett feljelentést ismeretlen tettes ellen bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál - közölte a hivatal honlapján szerdán.

mjhhAz Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden megerősítette az MTI-nek, hogy az ügyben a rendőrség kedden házkutatásokat tartott. Hozzátették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vesztegetés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

A hivatal még a múlt héten jelentette be, hogy visszavonta az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE és a Japán Cash Company Kft. S&E NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott, több tízezer kereskedő által megrendelt online pénztárgép engedélyét, mert azok megállapításuk szerint az azokba beépített ellenőrző egység hiányosságai miatt lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre.

Az Alt Cash az MTI-hez is eljuttatott közleményében visszautasította a vádat, hogy szándékosan fejlesztett volna meghekkelhető pénztárgépet.

A hivatal szerdai közleményében ismerteti, hogy 2013 novemberében engedélyt adott ki a SAM4S NR-300 ONLINE és a S&E NR-300 ONLINE pénztárgépekre. December 12-én bejelentés érkezett a hivatalhoz, hogy a gépeket olyan funkciókkal hirdetik a piacon, amelyekre nem volt engedély, tehát illegális funkcióknak minősülhetnek.

A hatósági ellenőrzési eljárás megindítását és a forgalmazók által őrzött etalon pénztárgépek lefoglalását követően a hivatal igazságügyi informatikai szakértőt kért fel a gépek vizsgálatára. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy mindkét pénztárgép adóelkerülésre ad lehetőséget, az adóügyi ellenőrző egység (AEE) funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt. A hivatal ezért január 23-án visszavonta a gépek fogalmazási engedélyét. Az illetéktelen beavatkozást az AEE szoftverében lévő biztonsági rés teszi lehetővé - írják.

A programok megfelelőségéről és a rejtett funkciótól való mentességéről a jogszabály szerint az úgynevezett white box tesztelőknek kell nyilatkozniuk. Ebben az esetben a forgalmazók megbízásából eljáró white box tesztelők a biztonsági rést nem észlelték, ezért az MKEH az ügyben megtette a szükséges büntetőjogi lépéseket.

A nyomozó hatóság hivatali visszaélés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított. A hivatal a nyomozóhatósági eljárásban maximálisan együttműködik és támogatja a nyomozóhatóságok munkáját - áll a közleményben.

Ugyancsak szerdán közölte a hivatal, hogy az Alt Cash másik két gépének, a SAM4S NR-240 online és a SAM4S NR-440 online forgalmazási engedély iránti kérelmét január 23-án elutasította. Megjegyezték azt is, hogy a SAM4S NR-270 online pénztárgép forgalmazására irányuló engedélyezési eljárás az MKEH-nál nincs folyamatban.

Az Alt Cash facebook-oldalán kedden azt közölte, azonosították a hibát, és azt azonnal kijavítják; a könnyen javítható szoftveres probléma a NAV rendszerén keresztül, a már üzembe helyezett készülékeken is orvosolható. Egyben leszögezték, hogy a SAM4S NR-300-as pénztárgép a jogszabályban foglalt követelményeknek megfelel, ezért is rendelkezett érvényes forgalmazási és forgalomba hozatali engedéllyel.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com