Péterfalvi Attila: sérti az adatvédelmi követelményeket a provokátorfigyelés

Alapvetően sérti az adatvédelmi követelményeket a provokátornak tartottakról készült fényképek továbbítása, adatbázisba rendezése és nyilvánosságra hozatala – válaszolta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke egy újságírói megkeresésre csütörtökön.

jogszabályA NAIH elnöke a www.naih.hu oldalon hozta nyilvánosságra az újságírói megkeresésre adott állásfoglalását azzal kapcsolatban, hogy Böröcz László, a Fidelitas hétvégén megválasztott elnöke szerdán sajtótájékoztatón azt közölte, "provokátorfigyelő" csapatot alakítanak, mert "mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni" mások rendezvényét. Egyúttal arra kért mindenkit, "aki provokátorokat ismer fel", hogy küldje el nekik a nevüket, képüket.

Péterfalvi Attila azt írta: a magánszemélyek esetében a hatályos jogszabályok nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy a rendezvényeken készült felvételeket továbbítsák abból a célból, hogy a képekből valamely szervezet adatbázist hozzon létre, például a "provokátornak" tartott személyek listáját.

A NAIH elnöke hozzátette: az adatvédelmi törvény a fényképfelvételek felhasználását feltételekhez - így például a fotót felhasználó szervezetnek az adatvédelmi törvénnyel összeegyeztethető legitim adatkezelési célhoz és ehhez kapcsolódóan megfelelő jogalaphoz - köti.

A "provokátornak" tartottakról készült fényképek továbbítása, adatbázisba rendezése és nyilvánosságra hozatala nem egyeztethető össze az adatvédelmi törvény rendelkezéseivel, alapvetően sérti az adatvédelmi követelményeket – szögezte le a NAIH elnöke.

Péterfalvi Attila felhívta a figyelmet arra, hogy egyfajta "önbíráskodásnak" tekinthető az, ha a "provokátornak" tartottak "pellengére állítása" céljából, az általuk esetleg elkövetett, más személyek véleményét sértő vagy egy rendezvény hangulatát negatívan befolyásoló cselekményükre adott válaszlépésként a nevüket, a róluk készült képfelvételt, politikai véleményüket és pártállásukat valamely szervezet bárki számára megismerhetővé teszi.

"A +provokátornak+ tartott személyek cselekményeire nem lehet válasz jogsértés, nevezetesen a személyes adatok gyűjtése, továbbítása és jogellenes nyilvánosságra hozatala" – írta a NAIH elnöke.

Hozzátette: "egy jogállamban el kell határolni az ilyen sérelmek felett érzett felháborodást attól, hogy az adott személy vagy szervezet milyen szankciókat is tart helyénvalónak", mert a jogsérelem orvoslására kizárólag a hatályos jogszabályok által nyújtott jogi lehetőségek keretén belül kerülhet sor.

Megjegyezte: bármely személynek vagy szervezetnek lehetősége van arra, hogy az állami rendezvényen esetlegesen elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés esetén a jogsértővel szemben az illetékes rendőrkapitányságon vagy szabálysértési hatóságnál feljelentést tegyen, ha elegendő bizonyíték áll a rendelkezésére. A fényképek felhasználása ebben az esetben jogszerű lehet, hiszen az elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés alátámasztásául szolgálhatnak – írta.

Péterfalvi Attila kiemelte azt is, hogy a jogállam és a demokrácia alapköveként meghatározott véleménynyilvánítási szabadság érvényesülésének érdekében elítéli azokat a törekvéseket, amelyek arra irányulnak, hogy a "provokátornak" tartottakat adatbázisba rendezzék, és ezzel eltántorítsák az állampolgárokat a szabad véleménynyilvánítástól.

"A szabad véleménynyilvánítás bármely fórumon megilleti az állampolgárokat, az nem korlátozható az állami rendezvényeken és megemlékezéseken sem, feltéve, ha az állampolgár cselekménye nem sérti meg a hatályos jogszabályokat" – fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com