Péterfalvi Attila: több mint negyven ügye volt az idén az adatvédelmi hatóságnak

Több mint negyven ügye volt az idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH), és a még teljesebb jogharmonizáció érdekében javasolja az információszabadságról szóló törvény módosítását - erről Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke beszélt csütörtökön Budapesten.

naihKét évvel ezelőtt 33 ügyben több mint 43 millió forint, 2013-ban 40 ügyben 30 millió forint bírságot szabott ki a hatóság - mondta Péterfalvi Attila a Fókuszban az adatvédelem címmel, a Joint Venture Szövetség által rendezett szakmai konferencián.

Hozzátette: 20 esetben támadták meg a hatóság határozatát, ebből 14-ben a hatóság nyert, három ügyben a hatóság a pervesztes, további három ügyben folyamatban van az eljárás.

Péterfalvi Attila elmondta, hogy hivatalból vizsgálták egyebek mellett a társkereső oldalak adatkezeléseit, valamint követeléskezeléssel és a termékbemutatókkal kapcsolatos adatkezeléseket.

A hatósági eljárás kiterjed az állami szektorra is. A bírság mértéke 100 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet. A hatóság évente mintegy kétezer vizsgálati eljárást folytat le - mondta Péterfalvi Attila.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com