Pintér: kiemelt jelentősége van a tiszai országok együttműködésének

Kiemelt jelentősége van a tiszai országok együttműködésének a folyam nyújtotta gazdasági előnyök kihasználásában és a vészhelyzetekre való jobb és szakszerűbb felkészülésben - mondta Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Budapesten, a felülvizsgált Tisza együttműködési szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírását követően.Az öt tiszai ország (Románia, Szerbia, Szlovákia, Magyarország és Ukrajna) vízgazdálkodásért felelős vezetői a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (ICPDR) 2019. évi magyar elnökségének meghívására érkeztek Budapestre, hogy megerősítsék: elkötelezettek a Tisza vízgyűjtő területén a fenntartható vízgazdálkodásban.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    
A találkozón aláírták a felülvizsgált Tisza Együttműködési Nyilatkozatot, illetve elfogadták az Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervet és közös programok elindításáról is döntöttek a szakemberek. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervet az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetésével megvalósult JoinTisza Projekt keretében dolgozták ki a tiszai országok szakemberei az EU támogatásával.
    

Pintér Sándor az aláírást követő sajtótájékoztatón arról beszélt, a Tisza öt országot köt össze, lehetőségeket hoz a gazdaság, mezőgazdaság, turizmus és ipar területén, ugyanakkor veszélyeket is rejt, és példaként a 2001-es beregi árvizet említtette, amelyben a víz 2800 ingatlant mosott el. Pintér Sándor kiemelte: a most elfogadott Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv a későbbiekben még jobb együttműködésre ad alapot a tiszai országoknak mind a folyam nyújtotta gazdasági előnyök kihasználása, mind a veszélyhelyzetekre való jobb és szakszerűbb felkészülés területén.
    

A miniszter a JoinTisza projekt eredményeiről szólva példaként említette, hogy többek között 4,3 millió euró értékben a Tisza magyarországi szakaszának vízminőségét javító megoldásokat dolgoztak ki, a PET-palack- és a kommunálishulladék-szennyezés csökkentésével. Ioan Denes román vízügyi és erdészeti miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, a Tisza vízgyűjtő területének legnagyobb része Románia területén helyezkedik el, ezért nagy felelősségük van a folyam vízminőségében és az árvízi védekezésben. Jelezte: továbbra is vállalják a tevékeny részvételt a közös gondolkodásban, a projektek végrehajtásában.
   

Zeljko Radosevic szerb mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi államtitkár arról beszélt, mivel Szerbia a Tisza vízgyűjtő területének az alsó részén helyezkedik el, számukra az elfogadott Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv kivételes jelentőségű. Mint mondta, igyekeznek a jövőben is intenzíven ápolni a kapcsolatokat a Tisza vízgyűjtőjének partnerországaival, és biztosítani a jövő nemzedékének a megfelelő vízminőséget.
    

Vladimír Novák szlovák környezetvédelmi államtitkár az együttműködés fontosságáról beszélt és kiemelte, reményeik szerint az elfogadott Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Terv javítani fogja a folyam vízminőségét, a lakosság életminőségét, segít alkalmazkodni a klímaváltozás hatásaihoz. Ljubov Nepop magyarországi ukrán nagykövet elmondta, Ukrajna számára fontos az együttműködés a többi tiszai országgal és ezt - mint fogalmazott - folytatni is kell. A nagykövet kiemelte a tapasztalat- és információcsere valamint a partneri viszonyok javításának fontosságát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com