Pintér Sándor: félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai

Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai - jelentette be a belügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.Pintér Sándor a fegyveres testületek vezetői előtt hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket.

       
Ismertette: miniszterelnök és a kormány az év során többször kapott tájékoztatást az ország közbiztonsági helyzetéről, a különböző területeken szolgálatot teljesítő hivatásos állomány erőfeszítéseiről. A tények ismeretében a kormányfő konzultált a stratégiai kabinet, a gazdasági kabinet és a nemzetbiztonsági kabinet vezetőivel, ezt követően a kormány létrehozta a fegyveres testületi juttatás új jogintézményét.
        

A hivatásos állomány arra jogosult tagjai ennek az új fegyveres testületi juttatásnak köszönhetően egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásban részesülnek. Azok kaphatják meg ezt az összeget, akik 2019.

december 1-jén hivatásos szolgálati viszonyban álltak, illetve akiknek 2019 folyamán szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonyuk. Hozzátette: az év folyamán szolgálatteljesítés közben elhunytak juttatását az örökösnek folyósítják.
        

Néhány kizáró ok kivételével beosztástól, rendfokozattól függetlenül a hivatásos állomány minden tagja megkapja a juttatást - mondta a miniszter. Hozzátette: erre a célra a kormány 49 milliárd forintot csoportosít át a központi költségvetésből. "Akik ezt a pénzt kapják, esküjükhöz híven teljesítik a szolgálatukat, életük feláldozásával vagy életük kockáztatásával hajtják végre minden nap a kiadott utasítást, ezért én is hálámat és köszönetemet fejezem ki irányukba. Kérem a parancsnokokat, hogy ezt a köszönetet adják át, kiemelten azoknak, akik ma és az ünnepek alatt is szolgálnak" - mondta a miniszter.
        

Pintér Sándor arról is beszélt, hogy Orbán Viktor kormányfő feladatul szabta a nemzetbiztonsági kabinet számára, hogy további juttatási elemeket dolgozzanak ki a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai részére. A kabinet javaslata, hogy 2020 január elsejétől 3 évente hat havi illetménynek megfelelő juttatást kapjanak az érintettek.
        

Arra is javaslatot tesznek, hogy januárban kidolgozott feltételek mellett 2020 januárjától kiegészítő támogatásra legyen jogosult a hivatásos állomány minden tagja. Ennek mértéke a beosztási illetmény, a hivatásos pótlék, a szolgálati időpótlék, az idegen nyelv ismeretéért járó pótlék és a hivatásos állományúak szolgálati törvénye szerinti egyéb pótlékok együttes összegének minimum 10 százaléka a javaslat szerint. A juttatás részleteinek kidolgozását Varga Mihály pénzügyminiszter együttműködésével megkezdték - tette hozzá.
      

A miniszter hangsúlyozta: az új juttatások nem változtatnak az eddigi juttatásokon, és változatlan marad a szabadság és túlmunka megváltására vonatkozó eddigi szabályozás is. Benkő Tibor honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy amit a fegyveres és rendvédelmi szervek dolgozói tesznek Magyarország és a magyar emberek biztonsága érdekében, az mindennek az alapja, a békét és a biztonságot jelenti. Utalva az ország határain túl szolgálatot teljesítőkre, azt mondta: a katonák pontosan tudják, hogy mit jelent az, ha egy ország, egy nemzet elveszíti a békéjét és a biztonságát.
       

A kormány döntése értelmében járó bruttó 500 ezer forintos juttatás nemcsak a hivatásos, hanem a szerződéses katonákat is megilleti - mondta a miniszter. Hangsúlyozta: a kormányhatározat szándéka, hogy olyan életpályát építsenek fel a katonák számára is, ami jól követhető, és amely biztosítja és elismeri a katonák munkáját, legyen szó a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összegéhez igazodó illetményről, lakhatási támogatásról, vagy baleset-, illetve egészségkárosodás esetén folyósítandó támogatásról.
        

Felidézte: 2015-ben indult az életpályamodell, azóta folyamatosan emelik a katonák és a honvédelmi alkalmazottak illetményét. Megjegyezte: ő maga 43 évet töltött egyenruhában, de ilyen mértékű elismerésre még soha nem volt példa. A Belügyminisztériumtól az MTI úgy értesült: a bruttó 500 ezer forintos juttatást még az idén elutalják az érintetteknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com