Pintér Sándor: nemtelen támadás érte a munkatársainkat

Nemtelen támadás érte a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a TEK által végrehajtott hétvégi elfogásról pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: reményei szerint mindez tudatlanságból ered.TEK-Logo_KerekA miniszter ezzel indokolta rendhagyó sajtótájékoztatóját, hangsúlyozva: folyamatban levő büntetőeljárásról a tárca irányítása alá tartozó rendőrség tartózkodott eddig nyilatkozni, mert nem akarta befolyásolni a büntetőeljárást, az elkövetőket, a gyanúsítottakat és a tanúkat sem.

Idézte Hajdu János TEK-főigazgató nyilatkozatát, amelyben azt mondta: "...két különböző esetről van szó, időben és térben is különbözik a két eset egymástól. (...) Ez idáig semmi nem bizonyítja, hogy a két ügy között kapcsolat van". A miniszter szerint ennek ellenére a sajtóban összemosták a két ügyet, "habot vertek körülötte", félre akarták tájékoztatni a közvéleményt.

Pintér Sándor leszögezte: sikeres, eredményes rendőri tevékenység volt, amelyet a TEK végrehajtott. A sajtótájékoztatón bemutattak olyan eszközöket, amilyenek a főváros felé tartó Fiat Tipóban hatástalanítás nélkül hevertek.

A belügyminiszter hangsúlyozta: pontos volt az autó szállítmányáról az információ.

Ráadásul ezt egy nappal azután kapta a TEK, hogy információja volt arról, az ország védett vezetői közül valaki ellen támadást akarnak végrehajtani. A miniszter elmondta: a kocsiból instabil anyagokat foglaltak le, amelyek több évtizedig voltak a földben.

Pintér Sándor szerint a döntés egyszerű volt: meg kellett akadályozni, hogy a kocsi a főváros területére érkezzen és akarva vagy akaratlanul olyan veszélyhelyzetet idézzen elő, amelyben több ember meghalhat, megsérülhet. Helyes, következetes, szakszerű volt a TEK cselekedete - jelentette ki.

Felidézte: még országos főkapitány volt, amikor 1993 szeptemberében, a III. kerületi Jós utcában felrobbant a mosógépben tárolt pirotechnikai eszköz, és hét ember halálát okozta. 2011-ben pedig a saját garázsában halt meg egy férfi hasonló robbanás miatt.

A hétvégi másik esetről, amelyben két embert fogtak el, azt mondta: a védett személyekkel kapcsolatos információgyűjtés során jutottak el hozzájuk. Operatív eszközöket használtak - mondta a miniszter, és idézte a gyanúsítottakat: "meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat.

A meggyőzés lehet persze egy darab ólom formájában, a fejbe", "végre fegyvert fogunk, kinyírják az összes rohadék alacsonyrendű génhulladékot maguk közül, együtt a kormányokkal, akik ma hatalmon vannak". Hozzátette: "bizonyos szóösszetétel után, amelyik a kivégzésekről szól, elmondják, hogy azok, akik ma a törvényeket hozzák, birkák, buták, közönséges bűnözők és hazaárulók és kivégzendők".

A "forradalom eszközének" tartja magát valaki, aki sorozatlövő fegyverekkel, jelentős lőszermennyiséggel, hangtompítóval felszerelve indul "egy kiszámíthatatlan útra" a fővárosban - jellemezte a helyzetet a miniszter.
Pintér Sándor egyértelműnek nevezte, hogy a két ügy közötti összefüggést vizsgálni kell, bár most úgy tűnik, nincs összefüggés közöttük.

A belügyminiszter úgy fogalmazott: 1991-ben elhatározták, hogy pártsemleges rendőrséget csinálnak, ezt ő élethivatásának tartja, és azt kérte: a pártpolitikusok a továbbiakban tartózkodjanak attól, hogy politikát csináljanak a rendőri tevékenységből, mert így lesz biztonságban Magyarország.

Tasnádi László, a tárca rendészeti államtitkára a sajtótájékoztatón azt mondta: kormánytagot akart "kivégezni" a TEK által a hétvégén elfogott, azóta előzetes letartóztatásba helyezett két férfi. A szélsőséges nézeteket valló gyanúsítottak egy laza szerveződésű, "hadsereg" elnevezésű csoporthoz tartoztak - ismertette.

Az államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: kérdéses számára, miért nem került előzetes letartóztatásba az a négy ember, aki autóval a robbanásveszélyes eszközöket szállította a fővárosba, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tiszteletben tartják a bíróság döntését.

Hangsúlyozta: egyelőre csak egy előzetes szakértői vélemény áll rendelkezésre, a végleges karácsony környékére várható. Szerinte ezzel magyarázható, hogy a bíróság a szabadlábra helyezés mellett döntött. Kérdésre válaszolva azt mondta: a teljes Széll Kálmán teret ki kellett volna üríteni, ha ott találnak ilyen mennyiségű robbanóeszközt.

Huszák András, a Készenléti Rendőrség tűzszerész szolgálatának osztályvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: ötkilónyi robbanótest volt az autóban, és az egyik tüzérségi gránát robbanószert, robbanóanyagot is tartalmazott.
Aki ilyen eszközt a kocsijába tesz, nemcsak a saját testi épségét veszélyezteti, hanem a környezetéét, a többi közlekedőét is.

Komoly következményei lehettek volna, ha például hátulról belerohannak ebbe az autóba, és kigyullad. A detonátorok olyan állapotban voltak, hogy a tűzszerészek nem szállították volna el ezeket az eszközöket, hanem a helyszínen semmisítették volna meg - hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ezeket a robbanóeszközöket arra tervezték, hogy embereket öljenek, harci járműveket semmisítsenek meg velük, és erre a célra tökéletesen alkalmasak is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com