Pintér: több mint ezermilliárdos az önkormányzati vállalatok adóssága

Az önkormányzati vállalatok adóssága több mint 1000 milliárd forint, miközben a teljes önkormányzati rendszer működtetésére 781 milliárd forint jut - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Állami Számvevőszéknek az önkormányzatok ellenőrzésének tapasztalatairól, a jó gyakorlatokról szervezett pénteki, budapesti szemináriumán.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11Pintér Sándor az önkormányzati rendszerről szóló nyitó előadásában emlékeztetett: 2078 önkormányzat adósságát vállalta át az állam a közelmúltban, 1368 milliárd forint értékben, és akkor abban bíztak, hogy sikerült megállítani az önkormányzatok eladósodását.

Ebben tévedtek - mondta -, az önkormányzatok ugyanis, ha magukat nem tudják, akkor eladósítják vállalataikat. A 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő vállalatoknál 620 milliárd forint, a 10-50 százalék közötti önkormányzati tulajdonú vállalatoknál pedig 382 milliárd forint adósság halmozódott fel, azaz 1002 milliárd forintos "kétes hiány" van az önkormányzati vállalatoknál. Az önkormányzatok állami támogatására 781 milliárd forintot szánt az állam, ebből működtetik a teljes önkormányzati rendszert - emlékeztetett.

Jelezte: meg kell vizsgálni, képesek-e az önkormányzati vállalatok kigazdálkodni ezt az összeget, hogy ne megint az államnak kelljen helytállnia, kisegítenie az önkormányzatokat.

A miniszter kiemelte: gyakran nem jelenik meg az önkormányzatok gondolkodásában az a felelősség, az a tudat, hogy a közt szolgálják, a köz pénzével kell gazdálkodniuk még akkor is, ha az államtól kapják. Az önkormányzatoknak a jó gazda gondosságával kell eljárniuk, és szükséges a belső kontrollrendszerük kiépítése is - hívta fel a figyelmet.

A belügyminiszter beszélt arról is, hogy az önkormányzati vezetők, a polgármesterek, a képviselők vannak leginkább kitéve a korrupció kísértésének. Az önkormányzati vezetőknek nagyon nehéz nemet mondaniuk, mivel nemcsak anyagiakról van szó, hanem barátságokról, együttélésről, arról a kapcsolatrendszerről, amelyben élnek, "de tudniuk kell, hogy mindig a nem a helyes válasz" - fogalmazott.

Pintér Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy költségvetésük tervezésekor az önkormányzatoknak figyelembe kell venniük saját lehetőségeiket, mert a tárca tapasztalatai szerint sokan eleve túlköltekezésre terveznek, és abban bíznak, majd az állam kisegíti őket.

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke előadásában elismerte, hogy az önkormányzati vezetők nehéz helyzetben vannak, amikor saját vállalataikkal tárgyalnak, mivel a vállalati szféra támogatást kijáró, lobbista rendszerré vált, a vállalatok többsége a segélyezésre szocializálódott. Az ÁSZ-elnök azonban azt tanácsolta az önkormányzati vezetőknek, hogy saját belső ellenőrzési rendszerüket terjesszék ki vállalataikra is.

Felelős tulajdonosi joggyakorlásra van szükség - mondta. Ehhez pedig érdemi, rendszeres kontroll, beszámoltatás, belső ellenőrzés, valamint megfelelő felügyelet és ellenőrzés szükséges. Nem lehet megfeledkezni a megfelelő önköltségszámításokról, a megalapozott árképzésről, a források ehhez igazított biztosításáról, mert csak ezek után várható szabályszerű működés, fenntartható és színvonalas közszolgáltatás - emelte ki.

Az önkormányzati vezetőknek, polgármestereknek, jegyzőknek szóló szemináriumon egyebek mellett a korrupció veszélyeiről készített integritásfelmérés, a törvényességi felügyeleti ellenőrzés és a feladatfinanszírozás tapasztalatairól és a számvevőszéki munka önkormányzati hasznosulásáról tartanak előadásokat az ÁSZ munkatársai és államtitkárok.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com